Rali vb: Turán feladta, Räikkönen „nullával" csúszott a sárba

2010.10.02. 13:43
Címkék
Turán Frigyes után Kimi Räikkönen is nagyot hibázott a Francia ralin, ám a magyar versenyzővel ellentétben autója nagyobb sérülés nélkül megúszta kicsúszását, így folytatni tudta a versenyt.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor Peugeot 307-ese túlságosan megsérült az elzászi viadal utolsó pénteki szakaszán történt balesetben, így a magyar párosnak fel kellett adnia a száguldást. Valamivel szerencsésebb volt Räikkönen, aki a második szombati szakaszon egy magas, sáros földrakásba csúszott, és majdnem negyven percig vesztegelt ott.

„Nagyon hülye helyzet volt, tulajdonképpen nullával mentünk abban a kanyarban – mondta őszinte bosszúsággal, a felelősséget magára vállalva a Formula–1 2007-es világbajnoka. – A fél autó a sárban volt, a fele az úton, alig bírtuk megmozdítani, kötéllel kellett kihúznunk."

Räikkönen Citroënje a következő szakaszon ismét gyors volt, de a pontszerzésre már nincs esélye a finn versenyzőnek, hiszen visszacsúszott a 49. helyre. Az élen Sébastien Loeb halad, 43 másodperccel megelőzve márkatársát, Dani Sordót, valamint a szintén Citroënnel száguldó Sébastien Ogier-t (az ő hátránya egy perc). A szombati etapból négy gyorsasági van hátra.

További részletekről itt olvashat. 

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
42 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
44 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
45 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
56 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája