Rali: két év múlva IRC-futamot rendezhetnek a Mecsekben

2008.12.11. 01:48
Címkék
Elképzelhető, hogy 2010-ben a Mecsek környékén rendezik meg az Intercontinental Rally Challenge-sorozat egyik versenyét. Abban az évben Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, így a viadal az EKF egyik nagyszabású rendezvénye lenne. Ezt Jelen István, a hagyományos Mecsek-rali szervezőbizottságának elnöke mondta az MTI-nek.
"Külföldi szakembereket kértünk fel arra, értékeljék a pályáinkat és a válasz pozitív volt" - mondta Jelen István. "Az idei Mecsek-ralira eljött Xavier Gavory, az IRC-sorozat egyik vezetője, hogy személyesen győződjön meg, hogyan bonyolítjuk le a viadalt, milyen nálunk az infrastruktúra. Nagy örömünkre elégedett volt a látottakkal, persze volt néhány észrevétele, jó tanácsa is."Jelen István elmondta, hogy január elsejétől városuk az IRC-sorozat egyik támogatója, ez a mini rali-világbajnoki verseny megrendezésének a feltétele. "Késő tavasszal, lehet, hogy csak nyáron lesz végleges döntés. Mi nagyon reménykedünk a számunkra pozitív határozatban." - tette hozzá.A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János már két esztendeje az IRC-sorozatban versenyez egy Peugeot 207 S2000-essel: „Csodálatos lenne, egy magyarországi rendezésű viadalon indulni, hiszen a hazai közönség buzdítása még jobban hajt, lelkesít" - mondta az MTI-nek ifj. Tóth, aki az idén két IRC-futamon, Csehországban és Svájcban is pontot szerzett.
Legfrissebb hírek

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó!

Atlétika
14 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
22 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
49 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
58 perce

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
1 órája