IRC-rali: ifjabb Tóth jó folytatást ígér a Peugeot-val

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 23:51
Címkék
Nagyszerű magyar sikerrel fejeződött be az Intercontinental Rally Challenge-sorozat (IRC) csehországi versenye: a Brno környékén rendezett viadalon az ifj. Tóth János és Tagai Róbert kettős a rendkívül előkelő hatodik helyen végzett. A hétszeres magyar abszolút ralibajnok ifj. Tóth további kiváló eredményeket ígér.
"Ha a verseny előtt felajánlották volna a hatodik helyet, azonnal elfogadtam volna, nem is kérdeztem volna semmit sem" - mesélte a cseh viadal után Peugeot 207 S2000-essel versenyző magyar pilóta. – Nagyon sok jó autó és nagyon sok jó versenyző volt a mezőnyben, minimum tíz olyan, akire a rajt előtt azt mondtam volna, hogy esélyes a győzelemre is. Ehhez képest közülük jó néhányat megelőztünk." Ifj. Tóth tavaly mutatkozott be a kis világbajnokságnak is nevezett sorozatban, s bár az akkori versenyen már közel járt egy jó eredményhez, ezt most sikerült elérni. Remek születésnapi ajándék a 40. életévét pénteken betöltött pilótának, aki a szurkolóitól gyönyörű ajándékot kapott: egy fotókból összeállított plakátot, amelyet aláírattak a mezőny összes élversenyzőjével.Az IRC-sorozat pontversenyének éllovasa, Nicolas Vouilloz például azt írta: "Sok boldogságot a leggyorsabb negyvenesnek!" "Nagyon élveztem a verseny minden pillanatát" - mondta Tagai Róbert, ifj. Tóth navigátora. "A géppel semmi gond sem volt, csak azzal kellett foglalkoznunk, hogy a saját tempónkban autózzunk. És amikor az eredménylistát néztük, örültünk, hiszen nem a lap alján, hanem a tetején találtuk magunkat. Nem keveredtünk kalandokba, de azért folyamatosan gyorsultunk. Annyira, hogy az utolsó szakasz előtt jelentőségteljesen kérdeztem is Janitól - "ugye, nem ezen a gyorsaságin akarja megváltani a világot? Értette a célzást, de azt mondta, legalább hadd menjen úgy, mint az előző körben. Ebben megegyeztünk..." A tízfutamos IRC-sorozat áprilisban Törökországban rajtolt és novemberben Kínában zárul, a magyar pilóta a Peugeot 207 S2000-essel négy versenyen vesz részt. Az még nem dőlt el, hogy legközelebb, a svájci, vagy a spanyolországi viadalon indul.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
52 perce

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
1 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
2 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
2 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik