Budapest-Bamako rali: elindult a verseny a Kossuth térről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.13. 00:14
Elindult a 3. Budapest-Bamako rali szombat reggel a Kossuth térről. A versenyzők 16 nap múlva érkeznek meg Mali fővárosába, Bamakóba.
A Budapest-Bamako rali nem kapott terrorfenyegetést, ettől függetlenül húszan lemondtak a futamról, elsősorban spanyol és francia résztvevők és pénteken az egyetlen amerikai csapat is. "Péntek este kaptam azt a hírt, hogy letartóztatták a karácsonykor lemészárolt francia család gyanúsítottjait, állítólag Mauritániában táncolnak az emberek, ez egy kis megnyugvást jelenthet, de ezzel még nem szűnik meg a terror. Mindenkinek továbbra is nagyon óvatosnak kell lennie, és be kell tartania azokat a biztonsági előírásokat, amelyeket a Külügyminisztérium kért a résztvevőktől" - mondta az MTI-nek Szabó Gál András, főszervező. A résztvevők közül többen már pénteken letették autójukat, motorjukat a Kossuth téren, de szombat reggel is érkeztek még indulók. Sokakat elkísértek családtagjaik, ismerőseik és érdeklődők is szép számmal ellátogattak a rajthoz. A csapatokat Hagyó Miklós, főpolgármester-helyettes köszöntötte, majd elindította a ralit.Az indulók verseny és túra kategóriában vehetnek részt az eseményen. A 8760 kilométeres távnak a legkülönfélébb járművekkel vágtak neki. A BKV egy Volvo buszt indított, magánszemélyek egy régi csuklós Ikaruszt, de startolt Polski Fiat, Dacia és egy fagylaltoskocsi is, amely ezúttal nem jégrémet szállít. A Budapest-Bamako rali résztvevői négynapi európai autózás és motorozás után látják meg Afrika partjait, ahonnan további tizenkét nap után jutnak el a Mali fővárosba, Bamakóba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik