Marcus Grönholm volt a leggyorsabb az Ír Rali első napján

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2007.11.15. 22:35
Egy csütörtök esti szuperspeciálissal vette kezdetét az 1. Ír Rali, amely akár el is döntheti a világbajnoki címek sorsát, mind egyéniben, mind a gyártóknál. A leggyorsabb ma este a világbajnokságban vezető Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) volt, azonban Sébastien Loeb (Citroën C4 WRC) csak 0,9 másodperccel maradt le mögötte. Az igazi verseny holnap kezdődik, amikor kilenc szakasznak vág neki a mezőny.

A rali bemelegítő edzésén a finn Marcus Grönholm bizonyult a leggyorsabbnak - a 2,87 kilométeres sprintszakaszon Chris Atkinsont előzte meg a világbajnoki éllovas.

A Ford kétszeres világbajnoka aztán a ma esti első szakaszt is megnyerte, az 1,82 kilométeres szuperspeciálist.

Természetesen ebből az eredményből még nem lehet következtetéseket levonni, hiszen az effajta gyorsaságikat a nézők szórakoztatására találták ki - az első nyolc helyezett 2 másodpercen belül van egymáshoz képest.

Az igazi küzdelem így holnap kezdődik, amikor is a mezőny kilenc írországi aszfaltos szakasznak vág neki.

Marcus Grönholm a verseny előtt négy ponttal előzi meg a címvédő Sébastien Loeböt a világbajnoki pontversenyben. A Fordnak csupán három pontot kell szereznie a viadalon, és idén is övék lehet a konstruktőri cím.

1. ÍR RALI: A VILÁGBAJNOKSÁG 15. FUTAMA

ÁLLÁS EGY NAP UTÁN (1 SZAKASZ, 1,82 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY:
1. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) 1:30,8 perc
2. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) + 0,9 másodperc
3. Kris Meeke (brit, Subaru Impreza) + 1 másodperc
4. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 1,2 másodperc
5. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 1,4 másodperc
6. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 1,7 másodperc
7. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Focus WRC) + 1,7 másodperc
8. Daniel Sordo (spanyol, Citroën C4 WRC) + 1,9 másodperc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik