Tereprali ob: Kis Sándor sikere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.02.18. 16:53
Címkék
A Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős sikerével fejeződött be a tereprali országos bajnokság Dabas környékén rendezett nyitófutama. A rendezők tájékoztatása szerint a bajnoki címvédő Kis mögött a második helyen a Gál István, Oroszlán Tibor kettős végzett.
Kis Sándor (jobbra) és Czeglédi Péter (balra) sikerét hozta az idény első hazai versenye
Kis Sándor (jobbra) és Czeglédi Péter (balra) sikerét hozta az idény első hazai versenye
Kis Sándor (jobbra) és Czeglédi Péter (balra) sikerét hozta az idény első hazai versenye
Kis Sándor (jobbra) és Czeglédi Péter (balra) sikerét hozta az idény első hazai versenye

A második-harmadik helyért egy ideig nagy küzdelem zajlott Miroslav Zapletal és Gál között, a cseh pilóta azonban egy gyors egyenesben túl nagy tempóval haladt és lecsúszott a nyomról, majd a Mitsubishi Pajero beesett egy gödörbe, ahonnan csak percek múlva tudott kijönni.

Ez elég volt ahhoz, hogy Palik László Nissanja elmenjen mellettük, és az összetettben végül három másodperccel megelőzze Zapletalt.

Az ob második futamát, a Kanizsa Kupát március 23-25. között rendezik.

Tereprali ob

1. futam:
1. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) 4:54:45 óra
2. Gál István, Oroszlán Tibor (Proto) 5:01:02
3. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pickup) 5:07:45
Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
3 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
3 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
31 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
44 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
49 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik