Grönholm továbbra is Loeb előtt, Solberg kiesett

2007.02.10. 17:56
Címkék
Továbbra is a kétszeres világbajnok Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) vezet a második helyezett Sébastien Loeb (Citroën C4 WRC) előtt. Petter Solberg (Subaru Impreza WRC) rontott, és így gyakorlatilag kiesett a versenyből. A harmadik hely jelenleg Grönholm csapattársáé, a szintén fordos Mikko Hirvonené.

Az 56. Svéd-rali eddigi leghidegebb reggelével indult a viadal mai napja - a hidegben Sébastien Loeb kezdett a leggyorsabban. A Citroën csapatánál megnyugodtak, hiszen a C4-es mint kiderült, ilyen körülmények között is remek autó. A háromszoros világbajnok Loeb reggel még győzelmi esélyekkel kezdte a napot.

A folytatásban azonban a gyorsabb finn, Marcus Grönholm rendre megelőzte Loeböt, és fokozatosan, de a nap végére majd 40 másodpercre növelte előnyét francia riválisával szemben. Loeb úgy nyilatkozott, hogy már nem kockáztat, és megelégszik a második hellyel Svédországban.

A versenyt egy darabig vezető, ma pedig a harmadik helyről kezdő norvég Petter Solberg a tizedik gyorsaságin rontott, és egy árokba csúszott. Az ezzel tizenöt percet veszítő Solberget húsz néző tudta visszasegíteni a pályára, azonban még így is harmincegy pozíciót csúszott vissza a norvég. Két szakasszal később a Subaru úgy határozott, visszavonja Solberget a további versenyzéstől. Döntésüket azzal indokolták, hogy takarékoskodnak az autóval (a jövő heti Norvég-ralin a mostani autót használják a csapatok).

A dobogó harmadik helyét jelenleg Mikko Hirvonen foglalja el, de a fordos Henning Solbergnek még esélye lehet megelőzni őt. A nap utolsó előtti szakaszán az addig kiegyensúlyozottan teljesítő, dobogóra szintén esélyes Toni Gardemeister elveszítette négykerék-hajtását, és emiatt visszacsúszott a nyolcadik helyre.

Vasárnap még öt szakasz várja a pilótákat, a futamot a karlstadi szuperspeciál zárja.

56. Svéd-rali - a világbajnokság második futama: állás három nap után (15 szakasz, 255,68 versenykilométer) - élmezőny:
1. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) 2:22:29,6 óra
2. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) + 38,4 másodperc
3. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 1:13,4 perc
4. Henning Solberg (norvég, Ford Focus WRC) + 1:40,7 perc
5. Daniel Carlsson (svéd, Citroën Xsara WRC) + 2:46,5 perc
6. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 2:55,2 perc
7. Manfred Stohl (osztrák, Citroën Xsara WRC) + 3:26,7 perc
8. Toni Gardemeister (finn, Mitsubishi Lancer WRC) + 3:28,1 perc
Legfrissebb hírek

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
6 perce

Molnár Attila negyedik 400 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
8 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
27 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
35 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
36 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
1 órája

Európai Szuperkupa: Kvarachelia góljára 17 éves csatár válaszolt, PSG–Aston Villa 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
1 órája