Póker: ritka eset Las Vegasban, testvérpárharc a WSOP-n

2010.06.01. 14:54
Címkék
A legmagasabb nevezési díjú tornán a Mizrachi testvérpár döntőbe jutott, eddig egyszer harcoltak fináléban fivérek.

A World Series of Pokeren zajló 50 ezer dolláros nevezési díjú elittornáján kialakult a döntőasztal mezőnye, amelyben egy testvérpár is helyet foglal. Az amerikai Robert és Michael Mizrachi is bejutott a legjobb nyolc közé a vegyes játékokat tartalmazó versenyen, eddig korábban egyszer volt rá példa, hogy fivérek eljutottak a döntőasztalig a WSOP-n. 2002-ben egy omaha tornán Ross és Barny Boatman jutott együtt fináléba, akkor egyikük sem került a végső győzelem közelébe.

Ezúttal a Mizrachi testvérek egyikének, Robertnek erre nagyon jó esélye van, ugyanis első helyen várja a döntőt, míg testvére, Michael az ötödik legnagyobb zsetonmennyiséggel áll a legjobb nyolc között. Ugyanakkor a fináléban nem lesz könnyű dolguk, bőven akad erős ellenfél. John Juanda, Daniel Alaei és David Oppenheim is megküzdhet a másfél millió dolláros fődíjért.

Ezúttal a Mizrachi testvérek egyikének, Robertnek erre nagyon jó esélye van, ugyanis első helyen várja a döntőt, míg testvére, Michael az ötödik legnagyobb zsetonmennyiséggel áll a legjobb nyolc között. Ugyanakkor a fináléban nem lesz könnyű dolguk, bőven akad erős ellenfél. John Juanda, Daniel Alaei és David Oppenheim is megküzdhet a másfél millió dolláros fődíjért.

A Poker24.hu legfrissebb póker híre: A World Series of Poker története: a játék robbanásszerű fejlődése.

 A DÖNTŐ ASZTAL MEZŐNYE
Robert Mizrachi 3.125.000
David Baker 3.095.000
John Juanda 2.620.000
Mikael Thuritz 2.300.000
Michael Mizrachi 2.175.000
Vladimir Schmelev 1.925.000
Daniel Alaei 1.705.000
David Oppenheim 460.000 

 

Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
17 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
24 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
27 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
27 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
31 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
31 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
31 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
36 perce
Ezek is érdekelhetik