Póker: sztárok is indulnak a terjeszkedő WPT Bukaresten

2010.03.19. 15:18
Címkék
Bertrand „ElkY” Grospellier már jelezte, hogy részt kíván venni a március végén megrendezendő bukaresti pókerversenyen.

A World Poker Tour a világ egyik legnagyobb pókeres versenysorozata, amely ebben az évben megáll Romániában is. A bukaresti torna ráadásul az idén tovább terjeszkedik, és egyre több versenyszám kap helyet a hivatalos programban. A tervek szerint már 150 eurótól indulnak szatellitek a 3000 eurós nevezési díjú főversenyre, emellett pedig több kétnapos viadalt is tervbe vettek a rendezők.

Ráadásul a hírek szerint a bukaresti Hotel Novotel Bucuresti-ben sorra kerülő versenyen több nagy nevű játékos is jelezte a részvételét – közülük egyértelműen Bertrand Grospellier neve cseng a legjobban. A francia sztárpókeres, akit „ElkY” néven ismer a pókervilág, előre jelezte, hogy mindenképpen asztalhoz ül Romániában.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

„Azt szeretnénk, ha ez a rendezvény meghatározóvá válna a nemzetközi versenynaptárban, és mindenki úgy érezné, hogy a bukaresti WPT-tornát nem lehet kihagyni” – jelentette ki Sorin Constantinescu, a szervezők első embere.

A Poker24.hu legfrissebb pókerhíre: Szelei Iringóval erősít a Chocolate Poker

Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
13 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
28 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 2–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik