Póker: az egykori teniszező beírta magát a póker nagykönyvébe

2009.04.17. 22:08
Címkék
Nick Rainey a blogjában örömmel számolt be sikeresen befejezett világrekord-kísérletéről.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Nick Rainey legújabb blogbejegyzésében örömmel újságolta, hogy gyakorlatilag teljesítette a vállalását, ezzel pedig új világrekordot állított fel. Az egykori teniszező, jelenlegi pókeroktató 31 nap alatt 16 ezer sit'n'go lejátszására vállalkozott, ráadásul ez idő alatt tízezer dollár profitra számított.

Nos, Rainey érdekfeszítő vállalkozása gyakorlatilag befejeződött, az amerikai teljesítette, amit vállalt. Rekordkísérletének állásáról rendszeresen beszámolt blogjában, sőt az érdeklődők és fogadók – ugyanis a vállalkozás ellen lehetett fogadásokat is kötni – akár webkamerán keresztül is figyelhették a próbálkozást.

Rainey kegyetlen tempót diktált magának, nem egyszer játszott két teljes napig megállás nélkül. Legutóbbi bejegyzése szerint alig néhány verseny híján teljesítette a 16 ezer sit'n'go-t, ráadásul grafikonjának tanúsága szerint ez idő alatt sikerült 10 ezer dollár profitra is szert tennie.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Kövessük Negreanut!
Legfrissebb hírek

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
31 perce

Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
33 perce

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
40 perce

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
1 órája

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
1 órája
Ezek is érdekelhetik