A tízezer dolláros sajtburger – különcök meghökkentő fogadásai

Vágólapra másolva!
2009.01.31. 11:00
Címkék
Sorra szolgáltatják a megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb eseteket a sajtónak, és valószínűleg egyetlen más sportág hírességei sem viselkednek annyira különc módon, mint a pókerversenyek ismert arcai. Íme néhány példa azokra a furcsaságokra, amiket a közelmúltban követtek el az adrenalinvadászat koronázatlan királyai.
Raymer napszemüvege igazán semmiség a fogadásokhoz képest
Raymer napszemüvege igazán semmiség a fogadásokhoz képest
Raymer napszemüvege igazán semmiség a fogadásokhoz képest
Raymer napszemüvege igazán semmiség a fogadásokhoz képest

Első helyen a furcsa fogadások állnak, ahol rögtön kiemelhetjük Phil Iveyt, neki lételeme, hogy mindenre fogad, amire csak lehet. Tavaly a WSOP versenyen a karkötők gazdáira fogadott, és vesztett majdnem 2 millió amerikai dollárt, fogadott az NBA nagydöntőjére is a Lakersre – vesztett.

Az asztal mellett már az i megesett, hogy a következő lapra fogadott, és most kereken egymilliót tett fel az amerikaifutball-bajnokság vasárnapi nagydöntőjére, a Super Bowlra.

Barátja, Ilari Sahamies szintén nem megy a szomszédba egy kis különcségért, könnyen belement Ivey ellen egy „kicsapós” leosztásba, ahol majdnem négyszázezer dollár volt a tét, és vakon all int toltak a játszma elején. Ivey itt is veszített.

Említhetjük a nemrég történt esetét is: Sahamies a helsinki torna döntője alatt felöntött a garatra – nem először fordult ez elő vele verseny közben –, és magyarázkodásra kényszerült.

A több százezer eurót érő második helye mellett nem lehet elmenni szó nélkül, de annyi biztos, hogy a jó néhány üveg bor és vodka elfogyasztása a verseny közben a tét ellenére nem segítette a koncentrációját.

Gus Hansenről is készülhet egy kis összefoglaló, és bár a pénzét nem szórja a fentiekhez hasonló őrült módon, önmagában a kártyaasztalon kívül is bízik, hisz a tavalyi WSOP 5000 dolláros Pot Limit Omaha győztesével, Theo Jorgensennel szabályos bokszmeccset vívni. A háromezer néző előtt megvívandó ütközet tétje Jorgensennek 35 000 euró, Hansennek 25 ezer euró.

Mondhatnánk, ez az őrült pénzköltés és kockázatkeresés a mai fiatalok sajátja, és a póker nagy öregjei bizonyára komolyabban vették az életet, de nem mondjuk.

Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.


A „pókernagypapa” Doyle Brunson fogadott egy újságíróval – aki évente összeállítja azoknak a hírességeknek a listáját, akiknek abban az évben esélyük van meghalni – tíz az egyhez a saját halála ellen. Ha megéli a szilveszter éjfélt Doyle, ő kap ezer dollárt, de ha nem, az újságírónak jár tízezer.

További számtalan példa található, hogy a mai és korábbi pókerjátékosok különcök, és mindennél jobban szeretik a feltűnést és a jó kis fogadásokat. Howard Lederer vegetáriánus létére fogadásból megevett egy sajtburgert tízezer dollárért. Phil Laak és Antonio Esfandiari egész show-műsort csinált az olyan őrült fogadásaikból, mint például hogy ki birkózik előbb aligátorokkal. Amarilo Slim mérföldes golfütésre vállalkozott negyvenezer dollárért a hőskorban. Mellesleg a ravasz pókerjátékos egy befagyott tó jegén meg is nyerte a fogadást.

További póker hírek, cikkek a www.poker24.hu oldalon!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik