Olaszország: hat év börtön várhat a világbajnok támadóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 17:22
Vincenzo Iaquinta, a 2012-ben visszavonult, 40-szeres olasz válogatott támadó az egyike a 140 vádlottnak az Amalia névre keresztelt nyomozássorozat utáni maffiaperben, és az illegális fegyverviseléssel vádolt csatárt akár hat év börtönbüntetésre is ítélhetik.

A 2006-os világbajnokságon győztes olasz válogatott tagját 2015 decemberében vádolták meg az illegális fegyverviselés mellett azzal is, hogy segítséget nyújtott Olaszország egyik legerősebb maffiaszervezetének, a 'Ndranghetának.2015 decemberében vádolták meg az illegális fegyverviselés mellett azzal is, hogy segítséget nyújtott Olaszország egyik legerősebb maffiaszervezetének, a 'Ndranghetának.

A pályafutása során a Juventusban és az Udinesében is megforduló Iaquinta édesapja is szerepel a vádlottak között – az ügyészség szerint idősebb Iaquinta konkrétan tagja is a 'Ndranghetának.

Az Amelia névre keresztelt nyomozássorozat hónapokon át zajlott, 2015 januárjában 117 embert tartóztattak le, és 330 millió eurónyi vagyont foglaltak le, és a hosszú éveken át tartó tárgyalássorozatban összesen 140 embert vádoltak meg olyan változatos bűncselekményekkel, mint csalás, zsarolás, sikkasztás, uzsorázás, hatalommal való visszaélés, pénzmosás és társaik.

A Calabria-központú 'Ndrangheta Olaszország egyik legnagyobb hatalmú maffiaklánja, ereje vetekszik a szicíliai Cosa Nostrával és a nápolyi Camorrával – külföldön azonban kevésbé ismert a másik kettőnél.

A héten nem Iaquinta az első világbajnok futballista, akinek a neve a maffiával kapcsolatban került elő, két napja számoltunk be róla, hogy a nápolyi maffiával való esetleges kapcsolatai miatt kell felelnie a spanyol Pepe Reinának és két további egykori Napoli-játékosnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik