Bajban Luis Enrique: a Siena ellen is pontvesztés

Vágólapra másolva!
2011.09.22. 22:49
null
Veszélybe kerülhet Luis Enrique állása az újabb pontvesztés után (fotó: Reuters)
Címkék
A Roma labdarúgócsapata hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a Sienával az olasz bajnokság 4. fordulójában. A „farkasok” Pablo Osvaldo találatával sokáig vezettek, de kényelmes futballjuk megbosszulta magát, és Roberto Vitiello a 87. percben egyenlített. A két csapat három lejátszott mérkőzés után továbbra is nyeretlen.

 

Az Európa-liga-kudarc után a bajnokságban sem a legjobban rajtolt a Roma, hiszen kikapott otthon a Cagliaritól (1–2), majd gól nélküli döntetlent játszott az Interrel, így a két meccs után szintén nyeretlenül álló Siena ellen kötelező volt számára a győzelem – ez azonban ezúttal sem jött össze.

Osvaldo a gólja után tapsot, 
a meccset követően füttyszót hallhatott
Osvaldo a gólja után tapsot, a meccset követően füttyszót hallhatott
A találkozó a 4–3–3-as rendszerben (elöl Pablo Osvaldóval, Francesco Tottival és Marco Borriellóval) pályára lépő hazaiak fölényével kezdődött, ám labdatartásuk sokáig meddőnek tűnt.


Az első félidő közepén Borriello gurított keresztbe a tizenhatoson belül, Osvaldónak már nem volt nehéz dolga közelről a hálóba passzolni. 1–0

Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a Siena alárendelt szerepet játszott volna a mérkőzésen: a gól előtt Franco Brienza fejesénél a sérült Maarten Stekelenburgot helyettesítő Bogdan Lobontnak kellett nagyot védeni, míg a folytatásban is inkább a vendégek előtt adódtak lehetőségek.

Emanuele Calaiò különösen hasznosan játszott a toszkánoknál, de több alkalommal sem volt szerencséje, és a félidő hajrájában is a hazaiak mellé állt Fortuna, amikor Angelo labdája centikkel kerülte el a bal alsó sarkot.

Fordulás után állandósult a Roma fölénye, de ez nem párosult igazán nagy helyzetekkel: hiába volt időszak, amikor a „farkasok” 70 százalékban is birtokolták a labdát, a bianconeri jól „sáfárkodott” a maga 30 százalékával, és gyakran jutott el a kapuig.

Giuseppe Sannino mester igyekezett frissíteni együttese középpályássorán, míg Luis Enrique a stabilitást helyezte előtérbe Fernando Gago és Cicinho beállításával, ennek ellenére a Sienának adva volt a lehetőség az egyenlítésre. A 69. percben Calaió fejelte vissza szépen a kapu előterébe a labdát a hosszú oldalról, középen Pablo González stukkolt közelről, ám Simon Kjaer a térdével(!) menteni tudott a gólvonalon.

A sok hibával tarkított mérkőzésen a Roma a hajrára nagyon „ráült” az eredményre, talán túlságosan is, Miralem Pjanic próbálkozása után González válaszolt, és nem sokat tévedett. Nem sokat hibázott a 87. percben Brienza sem, amikor a bal oldali kapufát találta el, a játékos pillanatok múlva mégis örülhetett, ugyanis a kipattanót Roberto Vitiello helyezte a kapuba: 1–1! A Siena megérdemelte szerzett pontot a Stadio Olmpicóban!

ROMA-SIENA 1-1

 

1-0, Osvaldo

 

 

 

 

1-1, Vitiello

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Genoa 3 2 1 7–3 +4 7
2. Juventus 3 2 1 6–2 +4 7
3. Udinese 3 2 1 5–1 +4 7
4. Napoli 3 2 1 6–3 +3 6
5. Fiorentina 3 2 1 5–2 +3 6
6. Palermo 3 2 1 7–6 +1 6
7. Cagliari 3 2 1 6–5 +1 6
8. Novara 3 1 1 1 6–5 +1 4
9. Lazio 3 1 1 1 5–5 0 4
10. Chievo 3 1 1 1 4–4 0 4
11. Catania 3 1 1 1 1–3 –2 4
12. Lecce 3 1 2 3–4 –1 3
13. Parma 3 1 2 3–8 –5 3
14. Roma 3 2 1 2–3 –1 2
15. Siena 3 2 1 1–2 –1 2
16. Milan 3 2 1 4–6 –2 2
17. Atalanta 3 2 1 5–3 +2 1
18. Internazionale 3 1 2 4–7 –3 1
19. Bologna 3 1 2 1–5 –4 1
20. Cesena 3 3 2–6 –4 0
Az 1. forduló sztrájk miatt elmaradt.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
4 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
5 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
5 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
5 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik