Ranieri veszi át az AS Roma irányítását – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.11.14. 15:47
Megint Claudio Ranierit nevezte ki vezetőedzőjének az AS Roma (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli AS Roma hivatalosan is bejelentette, amit már sejteni lehetett: a 73 éves Claudio Ranieri veszi át a csapat irányítását.

Mint ismert, a rómaiak szeptember végén menesztették klublegendájukat, Daniele de Rossit a kispadról a gyenge eredmények miatt, de a helyére kinevezett Ivan Juriccsal sem indultak meg felfelé, ezért a klub 12 mérkőzés és 53 nap után november 10-én a horvát szakembert is menesztette.

Sajtóhírek alapján felmerült például Erik ten Hag, Vincenzo Montella és Claudio Ranieri neve is a klubnál, végül utóbbi lett a befutó, ugyanis az AS Roma a honlapján tudatta, hogy az idény végéig szóló szerződést kötött a 73 éves szakemberrel, aki a 2024–2025-ös évad lezárulta után is marad a klub kötelékében és jövő nyártól tulajdonosi tanácsadó lesz.

Ranieri egyébként ezer szállal kötődik a klubhoz, római születésűként 1973 és 1974 között volt a csapat játékosa, edzőként pedig először 2009 és 2011 között, aztán 2019-ben irányította a csapatot.

A szakember edzői karrierje során megfordult többek között a Napolinál, a Fiorentinánál, a Valenciánál, az Atlético Madridnál, a Chelsea-nél, a Juventusnál, az Internél, a Monacónál, a görög válogatottnál, a Fulhamnél és a Watfordnál is, ugyanakkor pályája csúcsa, hogy a 2015–2016-os idényben a Leicester Cityvel megnyerte az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot.

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Napoli1282219–  9+10 26 
  2. Atalanta1281331–15+16 25 
  3. Fiorentina1274125–10+15 25 
  4. Internazionale1274126–14+12 25 
  5. Lazio1281325–14+11 25 
  6. Juventus126621–  7+14 24 
  7. Milan1153320–14  +6 18 
  8. Bologna1146115–13  +2 18 
  9. Udinese1251615–18  –3 16 
10. Empoli12363  9–10  –1 15 
11. Torino1242615–18  –3 14 
12. Roma1234514–17  –3 13 
13. Parma1226416–18  –2 12 
14. Verona124817–27–10 12 
15. Como1224613–23–10 10 
16. Cagliari1224612–22–10 10 
17. Genoa12246  9–22–13 10 
18. Lecce12237  5–21–16   9 
19. Monza1215610–15  –5   8 
20. Venezia1222811–21–10   8 

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
17 órája

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53