Juventus: „Pogba ide tartozik, aki menni akar, jól gondolja át”

MTI MTIMTI MTI
2016.07.18. 18:25
Massimiliano Allegri, az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy Paul Pogba, az együttes francia válogatott játékosa marad az együttesnél.

„Akinek lehetősége van távozni a klubtól, nagyon óvatosan meg kell gondolnia a váltást, hiszen a Juventus most Európa legjobb négy csapata között van” – nyilatkozta a 48 éves vezetőedző, aki hozzátette, nem aggódik a pletykák miatt, melyek szerint a Manchester United csillagászati összegért szerezné meg a 23 éves futballistát, aki 2012-ben éppen az Old Traffordról került Torinóba ingyen.

A Juventus a nyári átigazolási szezonban már megszerezte Miralem Pjanicot, Dani Alvest és Medhi Benatiát, ugyanakkor Allegri szerint ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenképpen szeretnének megszabadulni néhány futballistától.

„Mi nem egy értékesítési csapat vagyunk, amely hagyja csak úgy elengedni a játékosait. Pogba a Juventushoz tartozik, minden bizonnyal ő is szeretne még bajnokságot és remélhetőleg Bajnokok Ligáját nyerni” – tette hozzá az olasz szakember.„Akinek lehetősége van távozni a klubtól, nagyon óvatosan meg kell gondolnia a váltást, hiszen a Juventus most Európa legjobb négy csapata között van” – nyilatkozta a 48 éves vezetőedző, aki hozzátette, nem aggódik a pletykák miatt, melyek szerint a Manchester United csillagászati összegért szerezné meg a 23 éves futballistát, aki 2012-ben éppen az Old Traffordról került Torinóba ingyen.

A Juventus a nyári átigazolási szezonban már megszerezte Miralem Pjanicot, Dani Alvest és Medhi Benatiát, ugyanakkor Allegri szerint ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenképpen szeretnének megszabadulni néhány futballistától.

„Mi nem egy értékesítési csapat vagyunk, amely hagyja csak úgy elengedni a játékosait. Pogba a Juventushoz tartozik, minden bizonnyal ő is szeretne még bajnokságot és remélhetőleg Bajnokok Ligáját nyerni” – tette hozzá az olasz szakember.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 22:42

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 20:19

Két piros lap, egy gól – nyert a Fiorentina Veronában

Olasz labdarúgás
2026.04.04. 22:10
Ezek is érdekelhetik