Serie A: az Inter mestere nem akar Mourinhóra hasonlítani

2012.10.08. 09:36
Címkék
Andrea Stramaccioni, a Milant a vasárnap esti milánói derbin 1–0-ra legyőző Inter vezetőedzője büszke a második félidőt emberhátrányban játszó csapatára, de elmondta, nem akarja, hogy José Mourinhóhoz hasonlítsák.

„Azt hiszem, még sohasem láttam ilyen elszántnak és agresszívnak a csapatomat, az első perctől kezdve nagyon odafigyeltünk – mondta Stramaccioni. – Nehéz helyzetbe kerültünk, a fél mérkőzést emberhátrányban játszottuk, mégis sikerült megbénítani a Milant, amely nem tudott élni a lehetőséggel. Lehetetlenné tettük, hogy a tizenhatosunk előterében passzolgassanak, és ezzel megöltük a játékukat. A szélekre kényszerítettük őket.”

„A lehető legjobbkor mutatta meg az erejét az Inter, de most nem szabad a tabellával foglalkoznunk, csak azzal, hogy milyen jól játszunk – folytatta Stramaccioni, akinek csapata 4. a tabellán. A szakember nem érti, Massimiliano Allegri miért fogja a Milan vereségét a játékvezetőre. – Tőlünk állítottak ki egy játékost, és egyébként sem hiszem, hogy nekünk kedvezett volna a bíró. A milánói derbi sohasem könnyű meccs a játékvezető számára.”

Stramaccioni a meccs végén a kapu mögötti szurkolótáborhoz ment, és nekik ajánlotta a győzelmet, ami korábban José Mourinho szokása volt.

„Nem vagyok olyan, mint Mourinho, még ha szeretnék is olyan sikeres lenni a csapattal. Csak azt köszöntem meg annak a tárbornak, hogy a Siena elleni vereség után is kiálltak mellettem, miközben mások kifütyültek. Nagyra értékelem ezeket a gesztusokat.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
9 perce

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
32 perce

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
34 perce

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
36 perce

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
1 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
1 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
1 órája