Olaszország: Tőzsér klubját 30 ezer euróra büntették

2012.10.09. 17:06
Címkék
A Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa labdarúgócsapatát 30 ezer euróra megbüntette, míg korábbi játékosát, Giuseppe Scullit egy hónapra eltiltotta az olasz szövetség a tavasszal játszott Siena elleni bajnokin történtek miatt.

Az április 22-én rendezett találkozón a genovai drukkerek a második félidő elején, a Siena 4-0-s vezetésénél minden kezük ügyébe eső tárgyat bedobáltak a pályára, s a nézőteret a pályától elválasztó kerítésekre is felmásztak, ahol a rendőrök állították meg őket. A játékvezető ezt követően 45 percre felfüggesztette a találkozót. A szurkolók közben a csapat játékosaitól többek között azt követelték, hogy vegyék le mezeiket, mert nem méltóak a viselésére, amit a futballisták meg is tettek.

A Genoát az eset után arra kötelezte a szövetség, hogy utolsó két hazai bajnokiját zárt kapuk mögött játssza le, pénzbírságot azonban csak most szabott ki a szervezet. A nyáron a Lazióhoz igazolt Scullinak azért kell egy hónapot kihagynia, mert mint később kiderült, korábbi állításával ellentétben már a meccs előtt tudott arról, hogy a drukkerek mire készülnek.

A Genoa végül a 17. helyen zárta a bajnokságot, s így benn maradt az élvonalban.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
27 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
32 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
44 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
59 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája