Milan: Még mindig hiányzik a San Siro - Inzaghi

2012.10.02. 18:30
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan nyáron visszavonult 39 éves támadója, a jelenleg a klub utánpótlásánál edzőként segédkező Filippo Inzaghi elmondása szerint még mindig hiányzik neki a San Siro, de izgalmas, új kihívást kapott, aminek igyekszik megfelelni.
Inzaghi 2001 nyarán szerződött a Juventustól a Milanhoz, ahol 300 mérkőzésen 126-szor volt eredményes (legjobb szezonjában 30-szor is betalált), két Bajnokok Ligáját, két Európai Szuperkupát, egy klubvilágbajnoki címet, két bajnoki címet, valamint egy-egy Olasz Kupát és olasz Szuperkupát nyert, míg a squadra azzurrával 2006-ban világbajnoki címet ünnepelhetett. „Még mindig hiányzik a San Siro – nyilatkozta Pippo Inzaghi. – Tudtam, hogy kemény lesz, de csak mikor befejezted, és visszanézed döbbensz rá, mit értél el.”

„Az emberek még mindig megállítanak az utcán, és megköszönik, amit a klubért tettem, és ezért nagyon hálás vagyok. Ugyanakkor új kalandba vágtam, jó érzés a srácokat tanítani, nézni hogyan nőnek napról napra, és látni, ahogy tanulják azt, amit én mondtam nekik. Számomra ez óriási felelősség” – tette hozzá a 39 éves edző, aki kitért visszavonulására is.

„Voltak ajánlataim, például a Granadától, ahol az elnök jött személyesen, hogy találkozzon velem, de a lehetőség a Milannál túl nagy volt. A Milan az Milan. Góllal hagytam el a San Sirót (csereként beállva győztes találatot szerezve a Novara ellen – a szerk.), ez pedig nagyszerű érzés volt. Lehetőséget kaptam, hogy a klubnál folytathassam a fiatalokkal, úgyhogy ez tűnt az ideális időpontnak a visszavonuláshoz. Olaszországban nem tudtam volna más csapat mezét felvenni többet, és ha külföldre mentem volna, el kellett volna hagynom a családomat, így tehát maradtam a Milannál, és most már végre nyugodtan elmehetek esténként anélkül, hogy figyelném, hogy mit ehetek” – világított rá a pozitív oldalra Inzaghi.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
6 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
12 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
24 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
38 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
42 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája