Azt a hétszázát! A jubiláló Del Piero döntötte el a rangadót

2012.04.11. 20:41
null
Pepe parádés góljával szerzett vezetést a Juventus (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójának rangadóján a Juventus hazai környezetben egygólos győzelmet aratott a Lazio ellen. A három pont sorsát eldöntő találatot a csereként pályára lépő Alessandro del Piero szerezte, aki a 82. percben, 1–1-es állásnál egy szabadrúgást értékesített. Győzelmével a torinói együttes visszaelőzte a kedden a Chievo otthonában diadalmaskodó Milant.

Parádés formában várták a találkozót a hazaiak, hiszen a Fiorentina(5–0, i), Inter (2–0, o), Napoli (3–0, o), Palermo (2–0, i) négyes ellen a legutóbb négy fordulóban még csak gólt sem kapva gyűjtötték be mind a 12 pontot – így megelőzték a sorozatban kétszer botló AC Milant a tabella élén. Hogy most mégis a második helyen állnak az a milánóiak keddi, Chievo elleni idegenbeli sikerének köszönhető, de egy Lazio elleni sikerrel ismét a torinóiak állhattak volna az élre.

A „zebrák” emellett további kedvező előjelekkel várták az összecsapást, hiszen a legutóbbi 14 Lazio elleni találkozón nem szenvedtek vereséget, Andrea Pirlo pedig legutóbb 480 napja kapott ki együttesével (Milan/Juventus).

Az elmúlt időszakban még Fortuna is az „Öreg Hölgy” kezét fogta, hiszen a Lazio a 2010–2011-es szezonban előbb idegenben, Muslera 94. percben esett öngóljával kapott ki 2–1-re a Juventustól, majd a tavaszi, római meccsükön Pepe 88. percben szerzett találatával nyertek 1–0-ra a torinóiak, a legutóbb pedig Edy Reja vezetőedző szerint a játék képe alapján megintcsak nem érdemeltek vereséget Rómában – más kérdés, hogy az olasz rekordbajnok így is behúzta a három pontot (1–0-val).

Győztes góllal ünnepelt
Győztes góllal ünnepelt

A találkozó elején a Juventus igyekezett nyomatékosítani, ezen az estén az lesz, amit a fekete-fehérek akarnak. Már az első percekben nekiesett ellenfelének a torinói együttes, és Quagliarella próbálkozásaival az első 10 percben már két veszélyes lehetőséget is fel tudtak mutatni. A második lövéssel épp orrba találta Marchettit, aki ettől úgy felszívta magát, hogy ezt követően bravúrok sorozatát mutatta be.

Pirlo szabadrúgásainál magabiztosan öklözött a mezőnybe, majd Chiellini és Pepe lövésénél is óriásit mentett.

A túloldalon a vendégek elvétve jutottak át a félpályán, igazán nagy lehetőségük nem is akadt, mindössze egy-két szabadrúgásnál kellett észnél lennie Buffonnak és a hazai védelemnek, így aztán cseppet sem meglepő módon a Juventus szerezte meg a vezetést:

Éppen fél óra játék után Pirlo bal oldali beadásánál a lesre játszó védelem ziccerbe hozta Pepét, aki akrobatikus mozdulattal húzta kapunak háttal állva a jobb sarokba a labdát – parádés góllal vezetett a Juventus (1–0).

A hazaiak nem akarták a véletlenre bízni, és gyakorlatilag egy félidő alatt „az Európa-bajnokságra lőtték” Federico Marchettit (legalábbis ha csak ebből a mérkőzésből indul ki Cesare Prandelli szövetségi kapitány, bizonyosan kerít számára egy helyet az utazó keretben).

Igaz, a 31. percben saját hibáját kellett javítania Vidal 60 (!) méteres lövésénél, de szépen visszaért a parádés próbálkozásra, majd Quagliarella 7 méteres lövésénél mutatott be bravúrt már szinte a földön fekve.

A 38. percben talán már Marchetti is kevés lett volna, ekkor azonban Diakite vetődött Vucsinics lövésébe szögletre mentve ezzel, majd Vidal 40 méterrel közelebbi löketénél ismét a kapus védésére volt szükség a bal alsónál.

A félidő utolsó percében aztán gyakorlatilag a semmiből megszerezte az egyenlítő gólt a Lazio, egy jobb oldali beadás után Mauri fejelt parádésan a bal felső sarokba (1–1).

A folytatásban nem sok minden változott, nyomott a Juventus, a Lazio alkalomadtán merészkedett előre. A hazaiak gyors szögletekkel kezdtek, és bár Diakite gyanús körülmények között esett el a túloldalon egy ritka sarokrúgást követően, a játékvezető sípja néma maradt.

A torinóiak Quagliarella 23 méteres löketével veszélyeztettek, majd Vucsinics ziccere után kerülte el kevéssel a labda a bal alsó sarkot.

Egy óra játék után Lichtsteiner percei következtek, előbb lesről leadott lövését védte bravúrral Marchetti (nem ért volna, ha bemegy), majd csúnyán eltörte a labdát kapásból a 16-oson belül.

Hiába volt elképesztő a Juventus fölénye, Del Piero és Chiellini nagy lehetősége is kimaradt, azonban még mielőtt azt hihettük volna, hogy a mérkőzésen több gól már nem születik, a 700. mérkőzését játszó Del Piero tekert 25 méterről, szabadrúgásból a jobb alsó sarokba parádésan – kialakítva a 2–1-es végeredményt.

A találkozó hajrájában a vendégek részéről előbb Edy Reja vezetőedzőt zavarta a lelátóra a játékvezető, majd Kozákot állította ki, miután Bonucci orrát rendezte át kicsit. A Juventus teljesen megérdemelt sikert aratott, ha nincs a kiválóan védő Marchetti, akkor sokkal nagyobb lehetett volna a különbség, sikerével pedig ismét élre állt a torinói gárda.

A Roma korai vezetését a vendég Udinese még a szünet előtt egalizálta, a házigazdák Francesco Totti góljával a 86. percben szereztek másodszor előnyt maguknak, majd a hátralévő szűk időben újabb góllal biztosították be sikerüket. A 6. percben hátrányba került az Inter hazai pályán, de Diego Milito még a szünet előtt egyenlített, majd a hajrában büntetőből másodszor is eredményes tudott lenni, győzelemre vezetve övéit. Nápolyban gyors gólváltás vezette fel a találkozót, majd a vendégek meglepetésre a második félidő közepén tíz perc alatt két góllal megléptek. A kétgólos hátrányba kerülő Napoli egyenlítési törekvéseit nem segítette, hogy Goran Pandevet a 70. percben kiállították.

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ
Juventus–Lazio 2–1 (Pepe 30., Del Piero 82., ill. Mauri 45.)
Internazionale–Siena 2–1 (D. Milito 42., 81., - a másodikat 11-esből, ill. D’Agostino 6.)
AS Roma–Udinese 3–1 (Osvaldo 8., Totti 86., Marquinho 90., ill. Fernandes 43.)
Napoli–Atalanta 1–3 (Lavezzi 13., ill. Bonaventura 10., Bellini 58., Carmona 68.)
Genoa–Cesena 1–1 (Rossi 41., ill. Mutu 76.)
Catania–Lecce 1–2 (Bergessio 52., ill. Corvia 88., Michele 90.)
Parma–Novara 2–0 (Giovinco 27., Jonathan 40.)
Fiorentina–Palermo 0–0
KEDDEN
Chievo–AC Milan 0–1
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
Bologna–Cagliari
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 32 18 14 53–18 +35 68
2. Milan 32 20 7 5 62–26 +36 67
3. Lazio 32 16 6 10 48–40 +8 54
4. Udinese 32 14 9 9 44–32 +12 51
5. Roma 32 15 5 12 52–42 +10 50
6. Napoli 32 12 12 8 56–41 +15 48
7. Internazionale 32 14 6 12 47–45 +2 48
8. Catania 32 10 13 9 42–43 –1 43
9. Chievo 32 11 9 12 30–40 –10 42
10. Atalanta 32 11 13 8 37–34 +3 40
11. Palermo 32 11 7 14 44–49 –5 40
12. Siena 32 10 9 13 37–34 +3 39
13. Cagliari 31 9 11 11 33–38 –5 38
14. Parma 32 9 11 12 41–50 –9 38
15. Bologna 31 9 10 12 32–38 –6 37
15. Fiorentina 32 9 10 13 32–38 –6 37
17. Genoa 32 9 9 14 43–58 –15 36
18. Lecce 32 8 10 14 37–48 –11 34
19. Novara 32 5 10 17 27–54 –27 25
20. Cesena 32 4 9 19 19–48 –29 21

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
2 órája