Olaszország: három Serie A-meccset is vizsgálnak a fogadási botrányban

2011.12.28. 16:03
Címkék
A korábbi élvonalbeli kapus, Nicola Santoni meghallgatásával folyatódott az olasz fogadási botrány felgöngyölítése. A közel két óráig tartó tárgyaláson kiderült, hogy három élvonalbeli meccset is vizsgálnak a hatóságok.

Helyi beszámolók szerint a május 14-i Lazio–Genoa (4–2) az egyik érintett meccs, míg a La Gazzetta dello Sport egy Palermo–Bari és egy Lecce–Lazio találkozót említ a tudósításában.

Santoni – akit Cristiano Doni barátjának nevez az olasz sajtó és akit négy évre tiltottak el a futballtól a nyáron – a közelmúltban azt állította: további három korábbi és jelenlegi válogatott játékos is érintett a fogadási csalásokban, ugyanakkor bizonyítékokat nem tudott felmutatni. A sajtóban Gianluigi Buffon, Fabio Cannavaro és Gennaro Gattuso neve jelent meg mint akiket Santoni megnevezett egy lehallgatott beszélgetésben, de a Ravenna korábbi kapusedzője szerint csak ötletszerűen említett neveket, és abban a szövegkörnyezetben kell értelmezni a mondandóját.

A korábbi kapust 2012-ben ismét meghallgatják, míg Doni január 11-én kerül sorra.

Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
5 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
18 perce

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
29 perce

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
43 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
53 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
55 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
58 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik