Olaszország: Del Piero biztosan nem vonul vissza a szezon végén

MTI MTIMTI MTI
2011.11.06. 06:39
Címkék
Alessandro Del Piero nem fejezi be pályafutását a mostani szezon végén, annak ellenére sem, hogy a Juventus labdarúgócsapatának elnöke októberben kijelentette, a legendás futballistának ez lesz az utolsó idénye a klubnál.

„Mit fogok csinálni június 30-a után? Játszani fogok, egyértelmű!” – nyilatkozta a 37. születésnapját jövő szerdán ünneplő Del Piero a Rai 1 csatornának.

A Bajnokok Ligája-győztes, világbajnok, többszörös olasz bajnok támadó arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy hol képzeli a jövőjét.

„Meglátjuk, mi lesz majd. Most azonban csak a jelenlegi idényre koncentrálok, egyelőre semmi más nem foglalkoztat” – nyilatkozta.

Del Piero 18 éve megszakítás nélkül a Juventus színeiben szerepel, még akkor sem hagyta el az együttest, amikor azt 2006-ban, a bundabotrány miatt a másodosztályba sorolták. Ő a klub történetének rekordere a játszott mérkőzések és a gólok számát tekintve, ezenkívül nyolcszor nyert bajnoki címet a gárdával, egyszer pedig a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért. Öt éve, a németországi világbajnokságon aranyérmes lett az olasz válogatottal.

Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
10 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
32 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
49 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája