Juventus: Nedved szerint Del Piero jövőre még nem vonul vissza

2011.11.03. 14:22
Címkék
Alessandro Del Piero az utolsó idényét játssza a Juventusban, ám ez nem jelenti azt, hogy a világbajnok támadó jövő tavasszal visszavonul. Pavel Nedved legalábbis így gondolja.

A Juventusnál nemrég jelentették be, hogy Del Piero ebben az idényben viseli utoljára a torinóiak mezét, a klubot 1993 óta hűségesen szolgálja. A Serie A mostani szezonjában eddig mindössze 197 percet játszott, pedig korábbi csapattársa, Pavel Nedved szerint sokkal többet érdemelne.

„Nem hinném, hogy Del Piero könnyű időszakon megy keresztül – mondta a csehek korábbi klasszisa. – Ismerem őt, igazi bajnok, aki mindig játszani akar. Őszintén szólva nehezen viselem, amikor egy ilyen játékos a kispadról vagy a lelátóról nézi a meccseket. A hozzá hasonló bajnokoknak a pályáról kell visszavonulniuk, nem a kispadról. Aggódom érte. Rengeteget tett értünk, szomorú a cserék között látni, azonban ő az, akinek a döntést meg kell hoznia. Beszéltem vele, azt mondta, hogy negyvenéves koráig játszani akar.”

Del Piero helyzetét nehezíti, hogy a Juventus kilenc forduló után vezeti a Serie A tabelláját.

„Úgy tűnik, mindenkit meglep, hogy a Juve vezet, de számomra ez a normális – mondta ezzel kapcsolatban Nedved. – Meglepett, hogy Conte milyen hatással van a játékosokra, még ha tudtam is, hogy különleges személyiség.”

Legfrissebb hírek

Már-már zavarta, hogy minden rendben – pályacsúcs lett belőle

Csupasport
10 perce

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
20 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
42 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
59 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája