Milan: Megtaláltuk a titokzatos „Mr. X-ünket” - Adriano Galliani

2011.07.21. 09:57
Címkék
Adriano Galliani alelnök elmondta: a Milan megtalálta azt a bizonyos titokzatos, a nemzetközi sajtó által csak „Mr. X-nek” nevezett sztárigazolást, akit az olasz bajnok még ezen a nyáron szeretne szerződtetni.

Hosszú ideje cikkeznek arról Olaszországban, hogy vajon ki lehet a Milan első számú kiszemeltje a középpályára. Sokáig úgy tűnt, a Napolit BL-indulásig vezető Marek Hamsík lesz az, ám mostanában már úgy tűnik, a szlovák válogatott labdarúgó vételára túl magasnak bizonyul a milánói piros-feketék számára.

Legutóbb aztán a Fiorentina olasz válogatott játékosával, Riccardo Montolivóval hozták szóba a Serie A címvédőjét, de egyes pletykák szerint még Kaká esetleges visszatéréséről sem mondtak le.

„Megtaláltuk a mi »Mr. X-ünket«, de ez nem azt jelenti, hogy sikerül is megszerezni. Jelenleg nem szerepel a terveink között, hogy eladjunk, illetve vegyünk más futballistákat, mivel a jelenlegi keretben rendkívül nagy potenciál lakozik. Majd meglátjuk, mi történik a nyár hátralévő részében. Egy biztos: pontosan tudjuk, melyik játékost szeretnénk szerződtetni" – magyarázta Galliani a Mediaset Premiumnak.
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
19 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
23 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
35 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
44 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
44 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
47 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
47 perce