Olaszország: Aldo Dolcetti Magyarországra hozza a kis Milant

2011.06.25. 10:20
Címkék
Noha csak idén januárban került a Milan utánpótlásbázisára a hazánkban a Honvédnál és Siófokon is dolgozó Aldo Dolcetti, máris előreléptették: jövő héttől ő a bajnokcsapat Primavera-együttesének vezetőedzője.

Dolcetti új megbízatásának szinte első programjaként Magyarországra hozza az első számú utánpótlás-együttest.

A Milan Primavera augusztus 5-től nyolc napot tölt Budapesten, ahol a tervek szerint Szlovákia U19-es válogatottjával, a Vasas korosztályos csapatával és egy horvát vagy osztrák együttessel játszik felkészülési mérkőzést.

Dolcetti idővel akár magyar futballistával is dolgozhat a Milannál, hiszen a 16 esztendős szombathelyi Tamás Krisztián a piros-feketéket erősíti a következő szezontól.

Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
1 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
17 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
33 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
39 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
42 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
55 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
55 perce