Juventus: Nincsenek kétségeim a jövőmet illetően, maradok - Buffon

2011.06.13. 11:50
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus kapusa, Gianluigi Buffon a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban minden kétséget kizáróan leszögezte, hogy marad a torinói csapatnál. Erről Antonio Conte vezetőedzővel is egyeztetett.

„Az utóbbi időben mindenki kedves szavakkal illetett, amit fairnek is tartok mindazért, amit tettem a Juventusért. A vezetőség mindig mellettem állt, remélem, ezt meg tudom hálálni. Antonio Conte is felhívott, elmondta, számít rám. Nincs is kétségem a jövőmmel kapcsolatban: száz százalék, hogy maradok!" – nyilatkozta Gianluigi Buffon, aki a csalódást keltő 2010–2011-es idényre is kitért.

„Az előző szezon tanulságos volt számunkra, több félreértés is volt a csapaton belül, de nem akarok senkit sem hibáztatni. A Scudetto megnyerése egymilliószor többet ér, mint egy másik bajnokságban elsőnek lenni" – mondta az olasz válogatott kapus, majd hozzátette: csütörtökön Prágában lesz az esküvője Alena Seredovával.

Buffon 2001 nyarán szerződött a Juventushoz, amelyben azóta több mint 300 tétmérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
5 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
11 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
12 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
17 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
17 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
29 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
31 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
49 perce