Serie B: Feczesin Filkorék ellen duplázott, az Atalanta lett a bajnok

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 17:01
Címkék
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó, 42. fordulójában a Feczesin Róbertet a 60. percig soraiban tudó Ascoli 3–0-ra nyert a Filkor Attilát nélkülöző, már korábban biztos kieső Triestina ellen. A hazai csapat ezzel biztossá tette bentmaradását. A bajnokságot az Atalanta nyerte, miután idegenben ikszelt, riválisa, a Siena pedig kikapott.

Izgalmas volt a Serie B hajrája, hiszen csak az utolsó körben dőlt el a bajnoki cím sorsa. A záró fordulónak egypontos előnnyel nekivágó Atalanta egészen a 83. percig győzelemre állt a Grosseto otthonában, amikor azonban a hazai csapat egyenlített, beállítva ezzel az 1–1-es végeredményt.

Ezzel egy időben a szintén az elsőségre pályázó Siena gól nélküli döntetlenre állt az osztályozós helyek elől menekülő Albinoleffe otthonában, s bár sikerével bajnoki címet szerezhetett volna, végül kikapott.

Kovácsik Ádám a kispadról nézte végig csapata (Reggina) 3–2-es sassuolói vereségét.

Az Atalanta és a Siena már korábban biztossá tette feljutását, az pedig rájátszást követően dől el, hogy a harmadik és a hatodik hely között végző csapatok között ki szerepelhet az élvonalban a következő idényben.

 

SERIE B
42. FORDULÓ
Grosseto–Atalanta 1–1
Torino–Padova 0–2
Cittadella–Pescara 3–2
Varese–Piacenza 1–0
Sassuolo–Reggina 3–2
Albinoleffe–Siena 1–0
Ascoli–Triestina 3–0
KÉSŐBB
Portogruaro–Crotone
Vicenza–Empoli
Livorno–Frosinone
Novara–Modena
AZ ÁLLÁS
1. Atalanta 42 22 13 7 61–35 +26 79
2. Siena 42 21 14 7 67–35 +32 77
3. Novara 41 18 16 7 61–35 +26 70
4. Varese 42 16 20 6 51–34 +17 68
5. Padova 42 15 17 10 63–48 +15 62
6. Reggina 42 15 16 11 46–40 +6 61
7. Torino 42 15 13 14 49–48 +1 58
8. Empoli 41 13 17 11 45–38 +7 56
9. Livorno 41 14 14 13 47–45 +2 56
10. Pescara 42 14 11 17 44–48 –4 53
11. Vicenza 41 15 8 18 43–53 –10 53
12. Modena 41 11 19 11 43–49 –6 52
13. Cittadella 42 12 15 15 50–54 –4 51
14. Sassuolo 42 13 12 17 42–46 –4 51
15. Crotone 41 12 15 14 42–48 –6 51
16. Grosseto 42 12 15 15 43–50 –7 51
17. Ascoli 42 14 14 14 44–48 –4 50
18. AlbinoLeffe 42 13 10 19 55–66 –11 49
19. Piacenza 42 11 13 18 50–63 –13 46
20. Portogruaro 41 10 10 21 37–60 –23 40
21. Triestina 42 8 16 18 34–57 –23 40
22. Frosinone 41 8 14 19 45–62 –17 38
Legfrissebb hírek

Három mérkőzés hosszabbítás után, egy szétlövéssel dőlt el az NHL-ben – videó

Amerikai sportok
16 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronz-, a magyar csapat ezüstérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
19 perce

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 17. 1000 méteren az első vk-n

Téli sportok
25 perce

Hat magyar játékosnak és Marco Rossinak is figyelnie kell a sárga lapra Írország ellen

Magyar válogatott
42 perce

TCR World Tour: Ehrlacher bajnok; Michelisz kiesett az első makaói versenyen

Egyéni
47 perce

A magyar női kosárválogatottat dicsérte az orosz szövetség elnöke

Kosárlabda
1 órája

Bartalis István: Eddig szenvedtünk a góllövéssel, most viszont jókor jöttek

Jégkorong
1 órája

Átrok Zalán őrületbe kergette a debreceni védőket

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik