Olasz válogatott csatárt szerződtetett a Juventus

Vágólapra másolva!
2010.08.27. 23:03
null
Quagliarella érkezését hivatalos honlapján jelentette be a Juventus (Fotó: juventus.it)
Címkék
A Juventus labdarúgócsapatának hivatalos honlapja bejelentette, hogy a klub egy évre kölcsönbe megszerezte a Napolitól a 27 éves olasz válogatott támadót, Fabio Quagliarellát.

A Juventus hivatalos honlapján bejelentette, hogy kölcsönbe megszerezte a Napolitól a klubbal már korábban hírbe hozott 27 esztendős Fabio Quagliarellát.

A torinóiak egy évre 4.5 millió eurót fizetnek a csatárért, akinek a végleges megvéásárlására opciós jogot is szereztek. Amennyiben a Juve jövő nyáron úgy dönt, végleg megveszi a 23-szoros válogatott támadót, úgy három év alatt további 10.5 millió eurót kell fizetnie.

A „zebrák" korábban Antonio Di Natalét szerették volna megszerezni, de miután ő maradt az Udinésénél képbe került Quagliarella, akinek a szerződtetéséről sikerült megállapodni a Napolival.

Quagliarella számára egyébként nem lesz ismeretlen új állomáshelye, hiszen a felnőttek között először a Torinóban mutatkozott be, majd három év után a „bikáktól szerződött a Fiorentinához, később játszott többek között az Udinesében és a Sampdoriában is, a Napolihoz tavaly nyáron szerződött, az előző idényben 34 bajnokin 11 gólt szerzett.

 AMAURI KIDŐLT, TREZEGUET-T KÜLFÖLDRE VINNÉK
 A Juventus csatára, Amauri a Sturm ellen tegnap 1–0-ra megnyert El-meccsen a bal combjában izomsérülést szenvedett, ami miatt várhatóan egy hónapot kell kihagynia. A csapattal kapcsolatos hír, hogy David Trezeguet-nek az angol Premier League-ből és a spanyol Primera Divisiónból is van ajánlata. A csatár ügynöke, Antonio Caliendo újságíróknak elmondta, a West Ham, a Birmingham City és a Zaragoza is érdeklődik Trezeguet iránt.

 

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
21 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
24 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
47 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik