Brescia: Vass Ádám remek játékát a szakíró és a szurkolók is elismerik

2010.06.14. 10:40
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, a Torino ellen hazai pályán aratott 2–1-es győzelmével a Brescia labdarúgócsapata feljutott a Serie A-ba. Vass Ádám a rájátszás döntőjének mindkét meccsén végig a pályán volt.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Brescia feljutásában a magyar válogatott középpályás, Vass Ádám.

A 21 éves futballista a rájátszás döntőjének mindkét meccsén remekül játszott (az első találkozón a Brescia 0–0-t ért el Torinóban), az egyik helyi lap, a Giornale di Brescia szakírója, Gianluca Magro mindkét alkalommal 8.5-re értékelte teljesítményét.

Vass ezzel az első meccsen – Gilberto Martínezzel holtversenyben – a legjobb volt, a tegnapi összecsapást tekintve pedig az első gólt szerző Davide Possanzini (9) mögött a második.

„A mai játéka megkoronázása volt a rájátszás során nyújtott magas szintű teljesítményének. A kis magyar mindenhol ott volt, és egyetlen rossz passza sem volt, viszont hihetetlen mennyiségű labdát szerzett ellenfeleitől" – írja tegnap mutatott futballjáról Magro.

A szurkolók is elismerték Vass teljesítményét, az egyik helyi internetes portál szavazásán az első meccsen őt látták a legjobbnak, a tegnapi találkozón pedig Possanzini után őt jelölték a második legjobbként a csapatból.

Legfrissebb hírek

Bartucz is betalált – egyre jobban játszunk Ferizajban

Kézilabda
1 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
7 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
17 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
22 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
22 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
32 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
46 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
53 perce