Olaszország: az Inter közleményben cáfolta, hogy Benítez váltja Mourinhót

2010.05.12. 11:51
Címkék
Az olasz sajtóban felröppent hírek szerint az Inter bejelentkezett Rafa Beníteznél, a Liverpool menedzserénél, akit José Mourinho utódjának szeretnének megszerezni.

Arról már hetek óta cikkez a spanyol és az olasz sajtó, hogy nagy esély van arra, Mourinho a nyártól a Real Madrid vezetőedzője lesz. Most az is felvetődött, hogy a milánói klub a portugál szakember utódját is megtalálta.

Ám az Inter azonnal cáfolta a híreket, és közleményt adott ki, amelyben leszögezte, egyetlen edzővel sem vette fel a kapcsolatot, és Mourinhónak 2012-ig van szerződése a klubbal.

A portugál szakember is tagadta, hogy tárgyalt volna a Real Madriddal vagy bármely más klubbal, bár azt a spanyol AS napilapnak elismerte, hogy – korábbi terveinek megfelelően – egy nap szeretne Spanyolországban dolgozni, és portugál szövetségi kapitányként is kipróbálná magát – 15-20 éven belül.

A spanyol Marca napilap információi szerint egyébként Mourinhónak nem 8 millió eurót kell fizetnie, ha fel akarja bontani milánói szerződését, hanem 12 milliót.

Legfrissebb hírek

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
16 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
18 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
40 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
49 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
50 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
1 órája

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
1 órája