Harmincnégy éves védővel erősít a Milan

2010.03.25. 18:59
null
Yepes középmezőnybeli csapattól sztárgárdához igazolt (fotó: Action Images)
Címkék
A Milan labdarúgócsapata két évre szerződtette a Chievo 34 éves védőjét, Mario Yepest. A kolumbiai játékos csütörtök délután írta alá kontraktusát a milánóiakhoz, ahol a nyártól szerepel.

A játékos érkezését ugyan a klub hivatalos honlapja még nem jelentette be, de a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint már aláírta szerződését. A milánói forrás szerint a Milan két szezonra szerződtette a több mint hatvanszoros válogatott játékost, aki idényenként 900 000 eurót kap a klubtól.

A milánóiak szerint Yepes ideális megoldás lesz a kulcsjátékosok helyettesítésére, már csak azért is, mert Giuseppe Favalli biztosan, Kaha Kaladze és Massimo Oddo elképzelhetően búcsút int az együttesnek. A kolumbiai védőnek is tökéletes választás a Leonardo irányította együttes, ugyanis már jelenleg is Milánóban él és a nyáron lejár a szerződése.

Yepes 2008-ban költözött Olaszországba, ekkor lett a veronai Chievo labdarúgója, korábban hat szezonon át szerepelt Franciaországban, a Nantes és a Paris-SG mezében, előbbi együtteshez az argentin River Plate-től került 2002-ben.

A Cortuluá csapatában nevelkedett játékos hazájában a Deportivo Cali együttesében vált ismertté. 2001 óta tagja a kolumbiai válogatottnak.

Legfrissebb hírek

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
14 perce

Udvardy Panna mérkőzése eső miatt félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
26 perce

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
48 perce

„Csak velünk csinálták ezt” – Cannavaro az amerikai biztonsági ellenőrzésekről

Foci vb 2026
50 perce

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
59 perce

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
1 órája

Elköszönt légiósai többségétől a csíkszeredai hokicsapat

Jégkorong
1 órája

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik