Juventus-döntetlen Zaccheroni első meccsén

2010.01.31. 22:45
null
Zdenek Grygera (balra) és Fabio Firmani csatája a labdáért (fotó: Action Images)
Címkék
Nem tudott győzni hazai pályán a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A torinóiak kispadján Alberto Zaccheroni most mutatkozott be, Del Piero tizenegyesére Mauri válaszolt.

 

A Juventus új edzővel készült a Lazio elleni meccsre, hiszen az eddigi gyengébb eredmények miatt menesztették Ciro Ferrarát. A kispadra Alberto Zaccheroni került, aki korábban az Udinese, a Milan és az Inter mestere is volt.

A vendég Lazio papíron ideális ellenfélnek tűnt, hiszen a kiesés ellen küzd, ráadásul legutóbbi három meccsén nem tudott nyerni.

A Juventus aktívabban kezdett, de Muslera kapus állta a rohamokat, igaz, elsősorban távoli lövésekkel tesztelték. Ám hiába volt labdabirtoklásban komoly torinói fölény, ez gólokban nem mutatkozott meg.

Muslerát szünet után is megdolgoztatták, a második félidő elején Candreva lövését tolta szögletre nagy bravúrral, igaz, a vendégjátékosok díszkíséretet biztosították a középpályásnak, egyikük sem támadta meg. Ám amikor az uruguayi sem háríthatott, akkor kisegítette őt a kapufa, mint Diego lövésénél.

A 66. percben váratlanul büntetőhöz jutott a Juventus: Diakité elnézett egy labdát, Del Piero lefordult róla, majd estében magasan a kapu fölé lőtt. Saccani játékvezető azonban úgy érezte, a vendégjátékos elrántotta a támadót, és tizenegyest ítélt – nem tűnt jogosnak. Del Pierót mindenesetre ez nem zavarta, elküldte Muslerát, és biztosan helyezett a bal sarokba. Ez volt a Juve első tizenegyesgólja a szezonban.

Davide Ballardini egyből reagált, beküldte Dabo helyére a veterán Rocchit. Ha nem is ennek a cserének köszönhetően, de a Lazio egyenlített: a 78. percben egy jobb oldali szabadrúgás után röviden szabadítottak fel a hazaiak, Zarate begyűjtötte a labdát, középre tekert, Mauri pedig berobbanva a kapuba lőtt. A góllövőre viszont úgy ráugrott egyik csapattársa, hogy fejsérülést szenvedett...

Maurit végül le is kellett cserélni, de gólja pontot eredményezett a Laziónak. Zaccheroni nem tudott győzelemmel bemutatkozni a Juve kispadján.

 

SERIE A
22. FORDULÓ
Juventus–Lazio 1–1 (Del Piero 70.–11-es, ill. Mauri 78.)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 21 15 4 2 45–19 +26  49
2. Milan 21 12 5 4 36–22 +14  41
3. Roma 22 12 5 5 37–26 +11  41
4. Napoli 22 10 8 4 31–24 +7  38
5. Palermo 22 9 7 6 29–25 +4  34
6. Juventus 22 10 4 8 34–29 +5  34
7. Sampdoria 22 9 6 7 28–30 –2  33
8. Cagliari 21 9 5 7 34–26 +8  32
9. Bari 22 8 8 6 30–24 +6  32
10. Genoa 22 9 5 8 35–36 –1  32
11. Fiorentina 21 9 4 8 28–24 +4  31
12. Parma 21 8 5 8 24–29 –5  29
13. Chievo 22 8 5 9 23–23 0 29
14. Bologna 22 6 6 10 24–31 –7  24
15. Lazio 22 4 10 8 17–23 –6  22
16. Livorno 22 6 4 12 14–30 –16  22
17. Udinese 21 5 6 10 23–28 –5  21
18. Catania 22 4 8 10 22–30 –8  20
19. Atalanta 22 4 5 13 20–34 –14  17
20. Siena 22 3 4 15 23–44 –21  13

 

Legfrissebb hírek

„Mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán” – videón Robbie Keane öltözői beszéde

Európa-liga
16 perce

Először játszhat három magyar kieséses BL-meccsen!

Bajnokok Ligája
25 perce

Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de igyekszünk meglepetést szerezni

Kosárlabda
1 órája

NBA: rekorddöntés az újonctól, Durant mérföldköve, zsinórban tizenegyedik meccsén nyert a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
2 órája

Magyar alapokra épülhet az új Liverpool?

Angol labdarúgás
2 órája

Rock hazai közönség előtt dobott kilencnyilast, de Bunting nyert Belfastban – videó

Egyéb egyéni
9 órája

Pénteki sportműsor: DVSC–MTK az NB I-ben; ellenfelet kap az FTC az El-ben, sorsolnak a BL-ben és a Kl-ben is

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik