Galliani soha nem kételkedett Leonardóban

2010.01.08. 15:32
null
Leonardo (balra) és Adriano Galliani jól megértik egymást (fotó: Action Images)
Címkék
Adriano Galliani, a Milan labdarúgócsapatának alelnöke elmondta, a rossz szezonkezdet ellenére sem kételkedett soha a brazil vezetőedzőben, Leonardóban.  

A nyáron Carlo Ancelotti elköszönt a Milan vezetőedzői posztjától, és helyét a klub egykori játékosa, Leonardo vette át. A brazil szakemberrel azonban kezdetben nem jöttek az eredmények, és októberben egyre gyakrabban vetődtek fel a kirúgásáról szóló hírek.

A Milan alelnöke, Adriano Galliani viszont a La Gazzetta dello Sportnak úgy nyilatkozott: ő sohasem bizonytalanodott a tekintetben, hogy a dél-amerikai trénerrel sikeres lesz a csapat.

„Sohasem kételkedtem Leonardóban, és elégedett vagyok azzal a munkával, amelyet a csapattal végez."

A sportvezető hozzátette, az utóbbi idők sikerei ellenére sincs róla szó, hogy az edzőnek már most megújítsák a kontraktusát.

„Most még felesleges lenne hosszabbítani, hiszen 2011-ig él a szerződése. Ha viszont sor kerül erre, akkor az ő tollával írjuk alá. Ennek van egy története: amikor Leo 2001-ben visszavonult tőlünk, adtam neki egy tollat a következő szavakkal: »Köszönöm, Leo!« Nos, azóta ez a toll visszakerült hozzám, és minden fontos igazolásnál ezt használom. Ez az én kabalám..."

Galliani kitért a hétvégi rangadóra is, amikor együttese a Juventus vendége lesz.

„Ez egy nagyon fontos mérkőzés mindkét félnek, számomra ez a „Derby d'Italia."

Legfrissebb hírek

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
1 perce

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
6 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 perce

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
17 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
21 perce

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
23 perce

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
23 perce

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
25 perce