AC Milan: bárcsak sose hagytam volna el Manchestert - Beckham

2010.01.05. 00:29
Címkék
Legszívesebben soha nem hagyta volna el a Manchester Unitedet David Beckham, az együttes korábbi labdarúgója, aki jelenleg az AC Milant erősíti kölcsönjátékosként és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében éppen volt csapata ellen készül.

„Szerettem volna karrierem végéig Manchesterben maradni, de nem csak rajtam múlott a dolog” – mondta a 34 éves középpályás. "Aztán végül Madridba igazoltam, ahol az utolsó évben sikeresek is voltunk, de mégis, jobb lett volna maradni Manchesterben.”

Beckham 2003-ban igazolt Madridba, majd 2007-ben az amerikai Los Angeles Galaxy együttesét választotta. Miután az Egyesült Államokban más rendszerben zajlik a bajnokság, így már második alkalommal adták kölcsön a tavaszi idényre az AC Milannak, amely a BL-ben éppen a Manchester Unitedet kapta ellenfélnek a nyolcaddöntőben.

„Különleges este lesz ez számomra, mivel hét éve nem játszottam az Old Traffordon. Manchester United szurkolóként természetesen minden mérkőzésen nekik szorítok, de ez most nem így lesz. Győzni szeretnék a Milannal” – tette hozzá a 116-szoros válogatott futballista, aki egyben azért is küzd a milánóiaknál, hogy jó teljesítménye esetén Fabio Capello angol szövetségi kapitány beválogassa őt a nyári dél-afrikai világbajnokságra készülő keretbe.

Beckham elmondta: némileg irigykedik azon korábbi csapattársaira, így Paul Scholesra, Gary Neville-re és Ryan Giggsre, akik azóta is a klubot szolgálják.

Az AC Milan február 16-án fogadja a Manchester Unitedet a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, míg a visszavágóra március 10-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
4 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája