Tottiék kézbe vették a dolgokat: kosaraztak

2009.12.15. 00:00
null
Totti kosárban is azonnal <br />pontra tört (fotó: corrieredellosport.it)
Címkék
Ugyan a hétfő szabadnap volt az AS Roma játékosai számára, mégsem maradtak edzés nélkül Claudio Ranieri tanítványai. A „farkasok” egy jótékonysági mérkőzésen játszottak a labdával, ezúttal azonban nemcsak rúgták, hanem pattogtatták is azt. A csapat majd’ 350 000 euróval járult hozzá egy jótékonysági szervezet működéséhez.

Az AS Roma labdarúgócsapata és a Virtus Roma kosáregyüttese közösen jótékonykodott hétfő este. A két, az olasz fővárosban igencsak népszerű csapat azért jött össze a Palalottomatica csarnokban, hogy szórakoztassanak és a bevételből befolyó pénzzel egy jótékonysági szervezetet támogassanak.

A csarnokban mintegy kilencezer néző nézte végig, ahogy Francesco Totti és társai a különleges este első részében nem lábbal, hanem kézzel és nem kapura, hanem kosárra törnek. A folytatásban aztán természetesen a labdarúgás, és a látványos megoldások sem maradhadtak el.

Claudio Ranieri azzal viccelt az esemény után, hogy Mirko Vucsinics „sokkal felkészültebb a kosárlabdára, mint a focira, viszont Totti „sokkal ügyesebb a futballban”.

A játékosok végül közösen pózoltak egy tábla mögött, ami azt mutatta, hogy a jegybevételből 344 075 eurót sikerült összegyűjteni a fejldő országok iskolai étkeztetésének támogatására.

Jól sikerült tehát a rómaiak összefogás napja.

 

 

Legfrissebb hírek

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
19 perce

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
23 perce

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
54 perce

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
56 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
2 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2 órája