Serie A: rasszizmus miatt félbeszakadhat a Juve-Inter rangadó

2009.12.01. 08:22
Címkék
Akár 10 percre is megszakíthatják, végső esetben pedig el is halaszthatják a Juventus és az Internazionale szombati mérkőzését az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, ha a szurkolók rasszista bekiabálásokkal sértegetik a futballistákat.

Ezt Giancarlo Abete, az olasz szövetség elnöke jelentette be hétfőn. Ezt Giancarlo Abete, az olasz szövetség elnöke jelentette be hétfőn.

„Úgy tekintünk a találkozóra, mint egy sporteseményre, ezért ha bármi oda nem illő esemény történik, megvannak az eszközeink a beavatkozásra – fogalmazott Abete. – Két remek együttes csap össze szombaton, és mindenkinek az az érdeke, hogy a pályán történő eseményekre koncentráljunk. Ha a csapatkapitányok úgy érzik, hogy jobb lenne elhalasztani a mérkőzést, akkor megvan a joguk ahhoz, hogy ezt kérjék a játékvezetőtől. Meglehetősen nehéz az olasz bajnokságban elhalasztani egy összecsapást, de ha elejét szeretnénk venni a futballisták sértegetésének, akkor nem szabad félnünk attól, hogy megtegyük a szükséges intézkedéseket."

Az elmúlt szezonban a Juventusnak egy bajnoki találkozót zárt kapuk mögött kellett lejátszania, mert a szurkolók rasszista rigmusokkal sértegették az Internazionale ghánai származású csatárát, Mario Balotellit.

 

Legfrissebb hírek

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
13 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
33 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
47 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
51 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
58 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
2 órája