Serie A: a korábbi Inter-játékos, Álvaro Recoba visszatérhet Olaszországba

2009.12.17. 11:39
Címkék
A korábbi Inter-klasszis, az uruguayi Álvaro Recoba olasz lapértesülések szerint visszatérhet a Serie A-ba.
A 33 éves támadó középpályás 11 évet húzott le az Interben, ahol 175 mérkőzésen 53-szor vette be az ellenfelek hálóját. „Hamarosan dönteni fogok. Nem azért hagyom el a Panionioszt, mert túl sok sérülésem volt, fizikailag jól érzem magam, és már van néhány ajánlatom is. Gondosan megfontoljuk, hol folytatom. Még legalább két további évet tudnék játszani a legmagasabb szinten, így nem akarok hibázni” – válaszolta az uruguayi játékos a jövőjét firtató kérdésre, majd kitért a válogatottra is. „Nincs senki a posztomon, aki jobb lenne nálam, de megannyi probléma után kénytelen vagyok bizonyítani” – nyilatkozta a nemzeti együttesben eddig 69-szer szereplő Recoba.A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az uruguayi játékos az Atalantában folytathatja pályafutását, ha Antonio Conte igényt tart szolgálataira.
Legfrissebb hírek

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
4 perce

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
23 perce

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
56 perce

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
1 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2 órája