Roma: Totti örömmel fogadná Toni januári érkezését

2009.12.25. 13:38
Címkék
Francesco Totti a blogjában elégedettségének adott hangot Luca Toni valószínűsíthető Romába szerződésével kapcsolatban.

„Közeledik a téli átigazolási szezon, és én biztos vagyok benne, hogy a klub valami szép ajándékkal lep majd meg minket, így a bajnokságban és Európában is versenyképesebbek lehetünk. Számos lehetséges érkezőről olvastam, és valamennyien jó játékosok. Akárkit is igazolunk, erősítést kell jelentenie, de arról nem beszélek, hogy személy szerint kivel lennék a legelégedettebb, mivel ez a vezetőség és az edző dolga. Luca Toni megbízható, erőteljes csatár, aki egyben világbajnok is. A többi, velünk hírbe hozott játékos ugyancsak remek labdarúgó, így szívesen látnám őket a csapatunkban” – olvasható Totti bejegyzése.

Mint azt korábban megírtuk, a Tutto Mercato Web már kész tényként közli, hogy a felek megegyeztek egymással, így a Bayern Münchennél létszámfelettivé vált Toni januártól Rómában folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
7 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
7 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
7 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
7 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
7 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája