Melo: A díj szervezői Fiorentina-szurkolók

Vágólapra másolva!
2009.12.15. 13:14
null
Felipe Melo szerint a firenzeiek nem bírják megemészteni a távozását (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A) szereplő Juventus védekező középpályása, Felipe Melo meglepődött, hogy idén neki ítélték oda az Arany Szemetes-díjat, sőt a brazil játékos úgy érzi, ez az év pályafutása legjobbja.



Mint arról hétfőn beszámoltunk, a Juventus brazil középpályása kapta a Serie A legrosszabb produkcióját nyújtó (illetve helyesebben: a várakozásokhoz képest leginkább alulteljesítő) játékosának járó Arany Szemetes-díjat a RAI szavazásán, miután a 20.5 millió euróért (továbbá Cristiano Zanettiért és Marco Marchionniért) szerződtetett labdarúgó a szavazatok 22.87 százalékát gyűjtötte be, megelőzve a „címvédő” Ricardo Quaresmát (Inter, 20.63 százalék).

Felipe Melo ugyanakkor úgy érzi, ez a „díj” nem járt volna neki, hiszen az idén (tavasszal) a Fiorentinával jó szezont zárt, és a brazil válogatott meghatározó tagjaként Könföderációs Kupát is nyert.

„A díj szervezői firenzeiek, és a Fiorentina-szurkolók nem tudták megemészteni, hogy rivális együttesnek adtak el” – kezdte nyilatkozatát Melo.

„Az idei volt a legjobb évem. A Konföderációs Kupát nyerő brazil válogatott egyik alapembere kapta meg az Arany Szemetest…” – adott hangot értetlenségének a középpályás.

AZ ARANY SZEMETES-DÍJ EDDIGI NYERTESEI
2003 Rivaldo  AC Milan 
2004 Nicola Legrottaglie  Juventus 
2005 Christian Vieri  AC Milan 
2006 Adriano  Internazionale 
2007 Adriano  Internazionale 
2008 Ricardo Quaresma  Internazionale
2009 Felipe Melo Juventus 

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
15 perce

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
28 perce

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
30 perce

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
31 perce

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
44 perce

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
1 órája

Megtalálta az útját – boldogságot jelent számára a terepultrázás

Csupasport
1 órája

Légiósok: távozott Tóth Balázsék edzője

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik