Gennaro Gattuso mégis marad a Milannál

2009.12.14. 18:38
null
Gennaro Gattuso (balra) 2012-ig írt alá (fotó: Action Images)
Címkék
Megnyugodhatnak a Milan-drukkerek, Gennaro Gattuso ugyanis 2012 nyaráig marad a klubnál, miután aláírta új szerződését – erről az együttes adott ki sajtóközleményt.

 

A 31 éves középpályást az utóbbi időben a Manchester Cityvel hozták hírbe, miután a vártnál kevesebb lehetőséget kapott az új szakvezető, Leonardo edzősködése alatt.

Korábban úgy tűnt, a Milannál sem ragaszkodnak igazán Gattusóhoz, erről Adriano Galliani ügyvezető is beszélt, de a rutinos futballista egyeztetett Leonardóval és a sportvezetővel is, majd a maradás mellett döntött.

A keménységéről híres Gattuso a 2006-os vb óta többször is a lelátóra kényszerült kisebb-nagyobb sérülések miatt, és kérdés, hogy David Beckham januári érkezése nem szorítja-e őt még jobban háttérbe.

Legfrissebb hírek

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
19 perce

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
23 perce

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
54 perce

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
56 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
2 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2 órája