„A Juventusnak még időre van szüksége”

Vágólapra másolva!
2009.12.01. 15:09
null
Capello szerint a Juvénak még fejlődnie kell (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello szerint korábbi egyesülete, az olasz rekordbajnok Juventus erősebb, mint egy évvel ezelőtt, de még mindig időre van szüksége, hogy kiforrjon.

Capello játékosként 1969 és 1976 között szolgálta az „Öreg Hölgyet”, míg vezetőedzőként 2004–2006 között irányította a „zebrákat”. A Tuttosportnak adott nyilatkozatában Capello a hét végi Derby d’Italiáról, a Juventus, valamint a címvédő és listavezető Inter mérkőzéséről beszélt.

„A Juve, az Inter és a Milan közötti találkozók mindig különlegesek, mivel rengeteg nézőt csábítanak. Ezekre a mérkőzésekre mindenki kíváncsi, a legkisebb falvaktól kezdve a nagyvárosokig” – kezdte nyilatkozatát Capello.

„Az Inter erős, szervezett együttes, amely az elmúlt években uralja Olaszországot, míg a Juventus próbál visszatérni a rekordbajnokhoz méltó útra. Az egyik igyekszik megszilárdítani vezető helyét a bajnokságban, míg a másik azon fáradozik, hogy megszerezze azt” – folytatta eszmefuttatását az olasz szakember.

„Az Internek volt ideje megerősödni, változásokat végrehajtani és fontos döntéseket hozni. A Juventus erősödött ugyan, de még mindig időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen kész legyen. Adjunk a Juvénak még egy kis időt erre” – tette hozzá az angol válogatott szövetségi kapitánya.

„Az Inter elveszítette ugyan Zlatan Ibrahimovicot, ám megszerezte Diego Militót és Samuel Eto’ó-t, emiatt nyilván meg kellett változtatnia a játékát, ám – a svéd klasszis érdemeit nem felejtve – kevesebb gólt emiatt nem fog szerezni. A másik oldalon a Juve jól szerepelt az átigazolási piacon, olyan játékosokat szerzett, akik képesek lehetnek fejleszteni a csapatot, de amíg az Inter már jelenleg is erős, a torinóiaknak még javulniuk kell” – zárta mondandóját Capello.

 A SERIE A ÁLLÁSA
1. Internazionale 14 11 2 1 33–11 +22  35
2. Milan 14 8 4 2 20–15 +5  28
3. Juventus 14 8 3 3 26–15 +11  27
4. Sampdoria 14 7 3 4 20–19 +1  24
5. Parma 14 7 3 4 18–17 +1  24
6. Genoa 14 7 2 5 26–24 +2  23
7. Cagliari 14 7 1 6 21–16 +5  22
8. Bari 14 5 6 3 14–11 +3  21
9. Roma 14 6 3 5 24–22 +2  21
10. Fiorentina 14 6 3 5 15–13 +2  21
11. Napoli 14 5 5 4 18–19 –1  20
12. Udinese 14 5 3 6 17–17 0 18
13. Chievo 14 5 3 6 16–16 0 18
14. Palermo 14 4 5 5 17–19 –2  17
15. Lazio 14 2 7 5 9–14 –5  13
16. Bologna 14 3 4 7 14–21 –7  13
17. Atalanta 14 3 3 8 14–22 –8  12
18. Livorno 14 3 3 8 6–16 –10  12
19. Catania 14 1 6 7 12–21 –9  9
20. Siena 14 1 3 10 12–24 –12  6

 

Legfrissebb hírek

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
16 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
26 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik