José Mourinho nem igazán volt elégedett csapata AS Roma elleni döntetlenje után. A portugál szakember szerint az ellenfél nem akart nyerni, a játékvezető pedig szétfújta a meccset, de a leggyengébben Mario Balotelli teljesített.
„Három csapat volt a pályán. Az egyik meg akarta nyerni a meccset, de nem sikerült neki, a másik nem akart nyerni, és a harmadik pedig szétfújta a találkozót" – célzott a portugál edző saját csapatára, a Romára és a játékvezetőre...
„Balotelli teljesítménye egészen szörnyű volt, nagy nulla. Nem mozgott, nem dolgozott, nem segített a többieknek. Nem tudok mit tenni vele, én mindent megpróbáltam, kedves és agresszív megközelítést is. Most már neki kell reagálnia. Fejlődik, de egy ekkora tehetségnek már előrébb kellene tartania" – mondta Mourinho.
Claudio Ranieri, az AS Roma vezetőedzője nem ment el szó nélkül Mourinho kijelentései mellett. Az olasz tréner keményen visszavágott kollégájának, valamint élesen kritizálta a Daniele De Rossit lekönyöklő Patrick Vieirát.
„Természetesen elégedett vagyok az eredménnyel és a csapategységgel. Amikor az Inter a legjobb formájában van, akkor nagyon nehéz ellene játszani, de az olasz bajnokság az idén nagyon szoros" – mondta Ranieri.
„Mourinho mindig panaszkodik. Ellenünk is sok szabálytalanságot követtek el, mégsem panaszkodtunk, hanem játszottunk tovább. Meglepő, hogy a bírót szidja, de mindig ezt teszi. Úgy tűnik, nem tudja, hogy csapata kétszer annyiszor jutott szabadrúgáshoz, mint mi. Hogy nem akartuk megnyerni a meccset? Erre jó cáfolat, hogy Mirko Vucsinics már az első kontratámadásból majdnem gólt szerzett. Vieirának pedig köszönjük szépen, De Rossit meg kell operálni a könyöklése után. A francia mindig feltett könyökkel ugrik fel" – vágott vissza keményen Ranieri Mourinhónak.
1. Internazionale | 12 | 9 | 2 | 1 | 29–10 | +19 | 29 |
2. Juventus | 12 | 7 | 3 | 2 | 25–13 | +12 | 24 |
3. Milan | 12 | 6 | 4 | 2 | 14–12 | +2 | 22 |
4. Fiorentina | 12 | 6 | 3 | 3 | 13–9 | +4 | 21 |
5. Sampdoria | 12 | 6 | 3 | 3 | 18–15 | +3 | 21 |
6. Genoa | 12 | 6 | 2 | 4 | 22–22 | 0 | 20 |
7. Parma | 12 | 6 | 2 | 4 | 14–14 | 0 | 20 |
8. Cagliari | 12 | 6 | 1 | 5 | 16–12 | +4 | 19 |
9. Bari | 12 | 4 | 6 | 2 | 11–7 | +4 | 18 |
10. Napoli | 12 | 5 | 3 | 4 | 17–18 | –1 | 18 |
11. Palermo | 12 | 4 | 4 | 4 | 16–17 | –1 | 16 |
12. Chievo | 12 | 4 | 3 | 5 | 14–14 | 0 | 15 |
13. Roma | 12 | 4 | 3 | 5 | 19–20 | –1 | 15 |
14. Udinese | 12 | 4 | 3 | 5 | 15–16 | –1 | 15 |
15. Bologna | 12 | 3 | 3 | 6 | 13–18 | –5 | 12 |
16. Lazio | 12 | 2 | 5 | 5 | 9–14 | –5 | 11 |
17. Atalanta | 12 | 2 | 3 | 7 | 11–20 | –9 | 9 |
18. Livorno | 12 | 2 | 3 | 7 | 4–13 | –9 | 9 |
19. Catania | 12 | 1 | 5 | 6 | 11–18 | –7 | 8 |
20. Siena | 12 | 1 | 3 | 8 | 11–20 | –9 | 6 |