José Mourinho: Újra tehetséges lettem

2009.11.30. 11:57
null
José Mourinho a Fiorentina elleni sikerrel elhallgattatta a kritikusokat (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Internazionale és a Milan nyert, a Juventus ellenben kikapott az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. José Mourinho és Leonardo elégedett volt csapata teljesítményével, Ciro Ferrara viszont a játékvezetőt bírálta, szerinte a bíró büntetőtől fosztotta meg együttesét.

 

Az Internazionale nagy csatában, Diego Milito tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra megverte a Fiorentinát, ezzel megerősítette első helyét a tabellán. Ez a siker sokat jelentett José Mourinho vezetőedzőnek, akit rengeteg támadás ért a Barcelona elleni BL-vereség után.

„Nyertünk, és hirtelen újra tehetséges lettem! Nagyon fontos meccs meccs volt, jól teljesítettünk, nyolcvan percig mi irányítottunk a játékot. Már korábban is betaláltunk, de azt a gólt a játékvezető nem adta meg."

A portugál szakember kitért Mario Balotelli mellőzésére is.

„Ez az én döntésem volt, és úgy érzem, nem kell emiatt védekeznem. Nem tudom, miért ekkora történet Balotelli mellőzése, az senkit nem zavart, hogy két világbajnokot, Materazzit és Vieirát a kispadra ültettem. Balotelli most kilencven percen keresztül nem szerepelt a terveimben."

Jó napja volt a másik milánói csapatnak is: a Milan ugyanis a Catania otthonában nyert 2–0-ra, Klaas-Jan Huntelaar az utolsó percekben szerzett két gólt. A hollandnak eddig nem ment a játék, szó volt róla, hogy januárban távozik is.

„Úgy érzem, ez a két találat fordulópontja lehet a karrieremnek. Nagyon meg akartuk nyerni ezt a meccset, és végül sikerült is. A kemény munka meghozta a gyümölcsét, a dolgok ezután csak jobbra fordulhatnak."

A holland támadó teljesítményét edzője, Leonardo is méltatta. A brazil szakvezető szerint a támadó beilleszkedési problémákkal küzdött, új közegbe került, a nyelvet sem beszélte, és ez hátráltatta eddig, most azonban elkezdhet bizonyítani.

A Juventus vereséget szenvedett a Cagliari otthonában. A torinóiak szakvezetője, Ciro Ferrara szerint a játékvezető is szerepet játszott abban, hogy pont nélkül távoztak.

„Egy tizenegyest nem kaptunk meg, érdekesség, hogy hét hónapja nem rúghattunk büntetőt" – kesergett Ferrara, aki kiemelte, hogy az esetnél még Amauri kapott sárga lapot De Marco játékvezetőtől.

A korábbi válogatott védő szerint az is probléma volt, hogy több játékosa – többek között Diego – nem tartotta be a taktikai utasításokat, amiket a mérkőzés előtt megbeszéltek. A Cagliarira egyébként büntetés várhat, hiszen a hazai szurkolók többször is huhogtak, amikor Sissokóhoz került a labda.

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 14 11 2 1 33–11 +22  35
2. Milan 14 8 4 2 20–15 +5  28
3. Juventus 14 8 3 3 26–15 +11  27
4. Sampdoria 14 7 3 4 20–19 +1  24
5. Parma 14 7 3 4 18–17 +1  24
6. Genoa 14 7 2 5 26–24 +2  23
7. Cagliari 14 7 1 6 21–16 +5  22
8. Bari 14 5 6 3 14–11 +3  21
9. Roma 14 6 3 5 24–22 +2  21
10. Fiorentina 14 6 3 5 15–13 +2  21
11. Napoli 14 5 5 4 18–19 –1  20
12. Udinese 14 5 3 6 17–17 0 18
13. Chievo 14 5 3 6 16–16 0 18
14. Palermo 14 4 5 5 17–19 –2  17
15. Lazio 14 2 7 5 9–14 –5  13
16. Bologna 14 3 4 7 14–21 –7  13
17. Atalanta 14 3 3 8 14–22 –8  12
18. Livorno 14 3 3 8 6–16 –10  12
19. Catania 14 1 6 7 12–21 –9  9
20. Siena 14 1 3 10 12–24 –12  6
 
Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
6 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
21 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
32 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
33 perce

NB II: előnyben a Misleny és a KTE, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
40 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
43 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
50 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája