Fiorentina: Prandelli kárpótolná a szurkolókat a hétvégi zakó miatt

2009.11.24. 08:29
Címkék
A Fiorentina vezetőedzője, Cesare Prandelli a Lyon elleni jó eredmény elérésével kárpótolná a szurkolókat az együttes hétvégi Parma elleni hazai pályán elszenvedett 3–2-es vereségért.

„Talán a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Azért mondom, hogy talán, mert remélem, hogy várnak ránk még nagyobb megméretések az idényben – utalt Prandelli nyilatkozata elején arra, hogy egy győzelemmel már biztosan a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutnának a lilák. – Mindig jól játszottunk a Lyon ellen, de erős a francia csapat”.

A Fiorentina vezetőedzője ezt követően kitért a Parma elleni hétvégi hazai vereség okára is.

„Rengeteg játékos hiányzott tőlünk, és természetesen ez nagy veszteség. Nem csupán a technikai képességeik, hanem a nemzetközi tapasztalatuk is hiányzott, hiszen olyan játékosok, mint Adrian Mutu vagy éppen Alessandro Gamberini sokat tudtak volna lendíteni a csapaton. Sztevan Jovetics szintén nem játszhatott első pillanatoktól kezdve, mivel előtte egy hónapig sérült volt. El kell kerülnünk azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk a Parma ellen, és meg kell próbálnunk kárpótolni a szurkolóinkat a vereség miatt” – zárta mondandóját Prandelli.

„Nincs bennem semmi harag. Játszani akarok a találkozón, és le akarom győzni őket. Meg szeretnénk örvendeztetni a városunkat” – tette hozzá a két együttes előző találkozóján kiállított Alberto Gilardino.

Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
3 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
4 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
6 perce

Három góllal nyert a Győr a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
11 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
13 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
23 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
25 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
25 perce