A jóhoz könnyű hozzászokni – gondolhatnánk, ha meg akarnánk érteni az Olaszországban uralkodó hangulatot. A szerdai, Ciprus elleni győzelem nem ment könnyen Marcello Lippi világbajnok fiainak, ám ettől függetlenül három pontot ért. Ennek ellenére az itáliai szaksajtóban a veretlenül megvívott kvalifikációs szakasz után is a „félig tele vagy félig üres a pohár" dilemmát boncolgatják.
A vélemények szerint a csapat egyre „lippisebb", ami azt jelenti, hogy egységes, az eredmények érkeznek, ám a játék csúnya, a kicsikart győzelmek ritkán megérdemeltek, szerencse s olykor az ellenfél öngóljai kellenek hozzá, és a helyzet hosszú távon kevés reményre ad okot.
|
Hogy melyek a pozitívumok az olasz újságírók szerint? Az együttes az edzőjével szilárd egységbe forrt, a pályán a játékosok mindent megtesznek egymásért és a „Misterért", sohasem adják fel, még olyan reménytelen helyzetben sem, amilyen a szerdai volt.
A legfontosabb pedig, hogy tudnak nyerni, mentálisan erősek. Vérükben hordozzák a „győzelem tudományát", elsősorban a már világbajnok idősebb futballisták, de néhány fiatal is megmutatta, hogy lehet rájuk építeni a jövő olasz válogatottját.
Ami pedig a negatívumokat illeti. A mediterrán kollégák listája némileg hosszabb ebben a tekintetben: bátortalan, elképzelés nélküli játék, unalmas száraz mérkőzések, szenvedés a pályán. Nincs igazi karmestere a csapatnak, nincsenek „Tottik" és „Del Pierók", de még az „Inzaghik" és „Vierik" is hiányoznak, vagyis a támadójáték nélkülözi a fantáziát és a gólt. (Hozzátesszük: Alberto Gilardino az utóbbi két meccsén szerzett négy találatával egész jól felnőtt a feladathoz...)
Hónapok óta zúg az országban a „Cassano-kórus", melyet a pármai mérkőzés első félidejében több szólamban, élőben is előadtak a szurkolók. Általános vélekedés, hogy a Sampdoria támadója az egyetlen, aki egy kis színt tudna vinni a játékba, de Lippi egyelőre hallani sem akar róla.
A játékosokat illetően pedig, ami előny, az egyben hátrány is. Nevezetesen, hogy az alapemberek lábában már jó néhány meccs benne van, világbajnokok, klubszinten is majdnem mindent megnyertek, amit lehet, és olykor már korosodó, megelégedett labdarúgók benyomását keltik, akikből hiányzik a tűz, s úgy állnak hozzá: elég, ha lehozzák a meccseket, mindegy hogyan.
Félő, hogy a félgőzzel megvívott mérkőzések tapasztalata a világbajnokságon kevés lesz az üdvösséghez, és a júniusi Konföderációs Kupán a braziloktól elszenvedett sima vereség prognosztizálható volt. A sajtó egy új, friss és lendületes válogatottat akar, amely szórakoztat is.
Természetesen a véleményekben van igazság, de egy csapatra, amely veretlenül, a megszerezhető pontok 80 százalékát begyűjtve, plusz 11-es gólkülönbséggel kvalifikálja magát a világbajnokságra, sok országban azt mondanák: tele a pohár!
