Internazionale: Patrick Vieira tárgyalásokat folytat a PSG-vel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 13:59
Címkék
Patrick Vieira, az Internazionale francia válogatott középpályása tárgyalásokat folytat a Paris Saint-Germain vezetőivel az esetleges klubcseréjéről.
Antoine Kombouaré, a PSG vezetőedzője újságíróknak elmondta, hogy már többször beszélt a világ- és Európa-bajnok játékossal, aki nagyon szeretne Párizsba költözni.„Igazából az egyetlen jelentős probléma a fizetésének meghatározása – jelentette ki a szakember. – Azt mondta nekem, hogy kész engedményeket tenni, de kérdés, hogy mennyit.”A korábban az Arsenalt és a Juventust is erősítő, 106-szoros válogatott Vieira nem véletlenül szeretné elhagyni az olasz bajnokcsapatot, José Mourinhótól, az Inter vezetőedzőjétől ugyanis már a legutóbbi szezonban sem kapott sok lehetőséget, és várhatóan a következő idényben sem lenne alapember.
Legfrissebb hírek

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
10 perce

Puskás-Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
12 perce

Bondár Anna győzött a római mestertorna selejtezőjének első körében

Tenisz
25 perce

Elképesztő fordulat után a bajnoki cím kapujában a MÁV Előre röpisei

Röplabda
32 perce

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
33 perce

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
42 perce

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
1 órája

Meghirdették a Buzánszky 100 emlékévet

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik