Thiago Silva máris magabiztos, szerinte ő lesz az új Maldini

2008.12.15. 12:15
Címkék
Ma végzik el a szerződéskötéskor szükséges orvosi vizsgálatokat az újonnan igazolt brazil futballistánál, Thiago Silvánál az AC Milan orvosai. A 24 éves középhátvéd azonban a tavasszal nem léphet pályára, hiszen Ronaldinho és Andrij Sevcsenko után ő a harmadik megszerzett EU-n kívüli játékos, és az Olaszországban hatályos szabályok szerint egy idényben csak két ilyen státusú futballista szerepeltethető.
Silva lehet az „új Maldini”
Fotó: Action Images (archív)
Silva lehet az „új Maldini”
Silva lehet az „új Maldini”
Fotó: Action Images (archív)
Silva lehet az „új Maldini”

A klub korábbi játékosának, a korábbi 60-szoros brazil válogatott Leonardónak köszönhetően a piros-feketék mindig tűzközelben vannak, most például a 24 éves védővel, Thiago Silvával kötöttek négy évre szóló szerződést.

A Milan a múlt héten állapodott meg a játékossal és a Fluminensével, Thiago Silva 2012-ig évi 2.5 millió euróért kötelezte el magát a piros-feketékhez, a brazil egyesület pedig tízmillió euróval gazdagodik. Ha pedig megfelel a mai orvosi vizsgálatokon, érvénybe lép ez a megállapodás, és Thiago Silva hivatalosan is a milánóiak labdarúgója lesz.

Bár korábban sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy a kétszeres brazil válogatott már januárban csatlakozhat a Milanhoz, a helyzet ennél jóval bonyolultabb. A csapat ugyanis már a nyáron kimerítette az Európai Unión kívüli játékosokra vonatkozó létszámkeretét, így a télen nem hozhat újabb dél-amerikait.

Vagyis Thiago Silvának a jövő nyárig a kapu előtt kell toporognia, amit akár szó szerint is érthetünk, hiszen valószínű, hogy a futballista – ahogyan tavaly ősszel Pato – fél évig csak edz a csapattal, nem hivatalos találkozókon a szövetség külön engedélyével játszhat, de tétmeccsen nem léphet pályára.

Korábban volt egy második változat is, amely szerint a labdarúgót a Milan visszaadta volna kölcsönbe a Fluminensének, ám a milánói vezérkar jelezte, ragaszkodnak hozzá, hogy már a tavasszal a csapattal készüljön a futballista.

A Milan jelenlegi keretében öten (Dida, Emerson, Pato, Kaká, Ronaldinho) képviselik az erős brazil vonalat, így Thiago Silvának aligha okoz majd gondot a beilleszkedés.

Ezt vetíti előre az olasz sajtóban a minap elejtett tőmondata is: „Én leszek az új Maldini!”

A milánói drukkerek pedig – látva védelmük tegnapi kínlódását a Juventus ellen 4–2-re elveszített rangadón – minden bizonnyal alig várják az augusztust, hátha Thiago Silva stabilitást ad végre a piros-fekete védelemnek. Úgy, mint Paolo Maldini tette fénykorában.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
2 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik