Olaszország: az ügyészség hat év börtönt kért Luciano Moggira

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.12. 01:06
Címkék
A római ügyészség hatéves börtönbüntetést kért Luciano Moggira, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi főigazgatójára.
A vád szerint a 71 éves Moggi minden befolyását latba vetette, hogy a fia érdekeltségébe tartozó játékosok menedzselésével foglalkozó GEA nevű céget minél kedvezőbb piaci helyzetbe hozza. Az ügyben januárban hirdet ítéletet a bíróság.A vádiratban többek között az olvasható, Moggi és társai fenyegetéssel, zsarolással érték el, hogy a játékosok őket bízzák meg az átigazolásukkal kapcsolatos ügyintézéssel, de klubvezetőkről is gyűjtöttek kompromittáló információkat, melyeket később arra használtak fel, hogy az általuk kiválasztott csapatot rákényszerítsék játékosaik leigazolására. Moggiék több edzőnek is „segítettek munkát találni”.A Juventus korábbi főigazgatója ellen 2006 nyarán is folyt egy eljárás, mert befolyásolta a bíróküldést és bizonyíthatóan játékvezetőket kényszerített a torinói csapat számára kedvező eredmények kialakítására. Moggit az olasz szövetség akkor öt évre eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, a Juventust pedig kizárta az élvonalból.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik