Huszonötmillió forint egy gólért, ezzel csábítják Ronaldót

2008.11.03. 15:55
Címkék
Úgy tűnik, hogy a Siena komolyan gondolja Ronaldo szerződtetését: az olasz élvonalbeli csapat elnöke speciális ajánlattal csábítaná magához a „Fenomént”. Egy Siena-mezben szerzett gól százezer eurót, azaz 25.7 millió forintot érne a brazilnak.
Ronaldo talán éppen a Siena ajánlatán gondolkodik ilyen intenzíven
Fotó: Action Images
Ronaldo talán éppen a Siena ajánlatán gondolkodik ilyen intenzíven
Ronaldo talán éppen a Siena ajánlatán gondolkodik ilyen intenzíven
Fotó: Action Images
Ronaldo talán éppen a Siena ajánlatán gondolkodik ilyen intenzíven
Az utóbbi időszakban igen sokat írt a nemzetközi sajtó a pályafutása harmadik térdsérüléséből lábadozó brazil kiválóságról, Ronaldóról, akit több olasz élvonalbeli csapattal is összehoztak.

A Siena vezetői egészen magabiztosan nyilatkoztak – szinte biztosra veszik, hogy a „Fenomén” náluk folytatja pályafutását.

Persze ez még semmit sem jelent; megnyugodni akkor lehet, ha alá van firkantva a szerződés, erről azonban egyelőre szó sincs.

A klub elnöke, Giovanni Lombardi Stronati viszont mindent megtesz azért, hogy ösztönözze a dél-amerikai játékost.

A minap megpendítette, hogy a nemzetközi futballéletben meglehetősen szokatlan ajánlattal kereste meg a brazil klasszis ügynökét: ha Ronaldo Sienába igazol, gólonként százezer eurót utalna a csatár számlájára.

A sportvezető a Gazzetta dello Sportnak elmondta: abban bízik, hogy az ajánlat megfelelő motiváció lesz Ronaldo számára, aki szerinte ezért komolyan elgondolkodik majd rajta.

A februárban, a Milan játékosaként egy Livorno elleni bajnokin megsérülő támadó jelenleg a brazil Flamengóval készül, és tulajdonképpen mázlija volt, ha lehet ilyet mondani egy minimum fél évig tartó regenerációs periódussal járó egészségügyi problémára, hiszen a jobb térdével korábban már kétszer is volt hasonló gondja, és akkor összesen három évet hagyott ki, miközben kétszer műtötték.

Most három év helyett megúszta nyolc hónap pihenővel a csatárzseni, igaz, közben elvesztette az állását. Sérülése miatt a Milan még a nyáron elengedte őt.

Ronaldót természetesen nem csak olasz csapatok vinnék, szóba került a neve az új tulajdonosának köszönhetően fantasztikus lehetőségekre szert tevő angol Manchester Citynél, valamint a francia Paris Saint-Germainnél is – ám a kétszeres világbajnok brazil egyelőre még állástalan.
Legfrissebb hírek

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
19 perce

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
39 perce

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
40 perce

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
44 perce

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Füchse Berlin negyeddöntő

Kézilabda
44 perce

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
1 órája

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik