Roberto Mancini (távozása előtti?) húszperces egyeztetése Morattival

2008.05.27. 18:47
Címkék
Kedd délután az olasz bajnok Internazionale elnöke, Massimo Moratti és a csapat vezetőedzője, Roberto Mancini rövid megbeszélést tartott. Valóban rövid volt a társalgás, mindössze húsz percig tartott, amely után a legtöbben úgy vélik, a szakember távozik a fekete-kékek kispadjáról.
Mancini napjai meg vannk számlálva?
Mancini napjai meg vannk számlálva?
Mancini napjai meg vannk számlálva?
Mancini napjai meg vannk számlálva?

ROBERTO MANCINI ÜGYNÖKE SZERINT A TRÉNER TÁVOZIK

Az Intarnazionale vezetőedzőjének, Robert Mancininek ügynöke, Giorgio De Giorgis nem erősítette meg, hogy védence elhagyja az olasz csapat kispadját, ám elmondta, szerinte már tényleg nincs visszaút a szakember számára. „Hogy mindennek vége lenne? Nagyon úgy tűnik, de egyelőre nem tudom megerősíteni” – nyilatkozta Roberto Mancini ügynöke. „Semmi biztosat nem tudok, mert egyelőre még nem sikerült beszélnem Robertóval” – tette hozzá De Giorgis.
Mindössze húsz percig tartott. Mármint az Inter elnökének, Massimo Morattinak, valamint a milánói csapat vezetőedzőjének, Roberto Mancininak találkája.

A megbeszélés után Mancini nem kommentálta hivatalosan a sajtó munkatársainak az elnökkel való diskurzusát, de a nem hivatalos információk szerint beismerte, hogy szerződése felbontásáról tárgyalt Morattival.

A hírek szerint a két fél kölcsönös megegyezéssel bont szerződést egymással.

A hivatalos álláspont egyelőre - s ezt Moratti is hangoztatja -, hogy az olasz szakember marad a csapat vezetetőedzője, de a háttérben természetesen másról szólnak a találgatások.

Egy napja Mancini az ügynökén keresztül azt nyilatkozta, maradna az Internél, míg a Bola már az új edző nevét is tudni véli.

A portugál lap értesülései szerint José Mourinho ráadásul már mindenben megegyezett Internazionaléval. Az újság úgy tudja, hogy a szakember hároméves szerződést kötött a fekete-kékekkel, és szezononként kilencmillió eurót keres majd.
Legfrissebb hírek

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
10 perce

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
11 perce

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
18 perce

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
19 perce

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
21 perce

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
30 perce

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
44 perce

A MÁV Előre nyerte az alsóházi derbit a női röplabda Extraligában

Röplabda
56 perce
Ezek is érdekelhetik