Ha az Internazionale nyer, megkezdődhet az ünneplés Milánóban

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 13:46
Vasárnap 15 órakor rendezik a Serie A 37., utolsó előtti fordulóját. Amennyiben az Inter hazai pályán legyőzi a Sienát, a Róma eredményétől függetlenül bajnoknak mondhatja magát. Manciniék bizakodnak, hisz saját kezükben van a sorsuk, míg a fővárosban már csak a csodában bízhatak. A sorsdöntő összecsapásokon a mellékszereplő a Siena, illetve az Atalanta lesz. Előbbi Milánóba, míg utóbbi Rómába látogat.
Az Inter még egyszer – akár csak a Milan ellen – hibázhat
Fotó: Reuters
Az Inter még egyszer – akár csak a Milan ellen – hibázhat
Az Inter még egyszer – akár csak a Milan ellen – hibázhat
Fotó: Reuters
Az Inter még egyszer – akár csak a Milan ellen – hibázhat

„Sokkal jobb megnyerni a scudettót az utolsó fordulóban, mintsem virtuálisan lezárni a bajnokságot már télen” – nyilatkozta Roberto Mancini az Inter vezetőedzője a bajnoki címmel kapcsolatban.

Nagy valószínűséggel persze akkor sem lett volna szomorú az olasz mester, ha már hetekkel ezelőtt bebiztosítják az aranyérmet, de a lehetőséget többször is elszalasztották. Ennek ellenére természetesen a milánói csapat szakvezetőjének magabiztosságot kell sugároznia.

Csak a rend kedvéért: a milánóiak 3 ponttal megelőzik a Rómát a tabellán két fordulóval a bajnokság vége előtt. Pontegyenlőség esetén az Inter a bajnok, hisz az egymás elleni mérleg Mancini csapatának kedvez. Így ha a két csapat vasárnap ugyanannyi pontot szerez, a San Siroban elkezdődhet az ünneplés.

„Minden rajtunk múlik. Biztos vagyok benne, hogy meglesznek a lehetőségeink, és ha jól végezzük a saját feladatunkat, bajnokok lehetünk. A legnagyobb csapatoknak mindig a Scudetto elhódítása a célja, aztán vagy sikerül, vagy nem. Nekünk most sikerülhet” – folytatta a mester.

„A Siena nyugodtan fog játszani. Egy különleges szezont produkáltak és már jóval a vége előtt bebiztosították a bennmaradást, nincs vesztenivalójuk. Nekünk nyerni kell, és ez csak rajtunk fog múlni.” – adott hangot nyugodtságának Mancini.

Ami tény, ha esetleg az Inter ma botlik, még akkor is a saját kezében a sorsa. Két mérkőzésen kell három pontot szereznie a biztos bajnoki címhez.

Rómában már csak a csodában bíznak, és Totti hiányában elsősorban Alberto Aquillaniban és Ludovic Giulyben. Juan és MatteoFerrari hiányzik majd, így valószínűleg a veterán hátvéd, Christian Panucci kerül a védelem tengelyébe az Atalanta elleni találkozón.

A mérkőzések egységesen 15 órakor kezdődnek.

A 37. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI

Roma–Atalanta
Internazionale–Siena
Fiorentina–Parma
Udinese–Cagliari
Juventus–Catania
Reggina–Empoli
Genoa–Lazio
Napoli–Milan
Palermo–Sampdoria
Livorno–Torino
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik